RAID PYRENEEN 4. nap :  119,19 km + 2728 m szintemelkedés

A reggeli pára már oszlani kezdett, napsugarak melegítették hátunkat, amikor helyi túránkat csomag nélkül megkezdve lankás völgyben pedáloztunk St Lary felé. Ezen a környéken a neves Tour de France emelkedő, Piau Engaly, illetve keletre Col d’Adet (Ide innen Loudenville-ből szoktak felkapaszkodni) található, ám mi a magasabbra vezető, ám csendes, jóformán autómentes utat választottuk két hegyi tóhoz, a Lac Aumarhoz és a Cap de Longhoz, melyet egy turisztikai reklámtábla neves és csodás hegyi tavaknak sejtetett. Az emelkedő lentebb patak, illetve vízesés mellett haladt, később következett a fotókon gyakran szereplő hajtűkanyar-sorozat, ahol a kanyarok 2-300méterenként követték egymást; ráadásul fentről akár 5-6-ra is le lehetett látni. A 2197m magasan fekvő Aumar tó környéke nagyon ajánlható sétaterep: a tó közvetlen környezetében csak kisebb buckák emelkednek, ám nem túl messze havas, sziklás hegyek adják a hátteret. A 4 km-rel visszább található elágazás felé gurulva vettünk csak észre egy közeli völgyben három türkiz színű tengerszemet. Az Aumar tóval szemben a Cap de Long (2160m) vad, meredek hegyek között fekszik; kevéssé kirándulásra, mint inkább hegymászásra csábító környezetben. (Talán a tóparton lehet sétaút.) Míg én fönt képeslapot és innivalót vettem, Péter legurult a duzzasztógátra, melynél készített fotója elárulta, hogy a gátat az Electricite de France, francia áramszolgáltató építtette több, mint 55 éve. A kempinget elhagyva estére újabb párás, ködös hágómászásban lett részünk a Col de Peyresourde (1569 m) jóvoltából. A hágóútnak a keleti oldali vonalvezetése érdekesebb, szebb, mint amerről mi érkeztünk: 2007-ben a Tour de France is arról kapaszkodott fel a nyeregbe. A hágón álló tábla picit meglepett, ugyanis az összes többi nyeregtől eltérően ezen nyugat felé kiírták St Jean de Luz óceán parti, kelet felé pedig Argeles sur Mer Földközi tenger parti települések neveit. Talán a Pireneusok közepét jelenthette a hágó ? Mi mindenesetre úgy éreztük!

RAID PYRENEEN 5. nap : 102 km + 2315 m szintemelkedés

Bagneresben, ebben a felkapott és turisták által kedvelt kisvárosban klassz meleg reggelre,  napsütésre ébredtünk. Véget ért a reggeli-esti ködös széria? A Portillon hágó számomra tájképileg erősen idézte a Szentendrétől Pilisszentlászlóra emelkedő utat, ám itt hátrafelé 1500m-es hegyek látszottak, meredeksége pedig az utolsó 4 km-n 8-10%-os volt. A tetőn meglepőmód kilátást sem kaptunk, a Spanyolországba ereszkedő lejtőről viszont végigtekinthettünk az Aran völgyön. Délután már lecuccolás után indultunk külön hegyi túrára. Kellemes meglepetést okozott Vielha kisváros, majd a Bonaiqua hágóút (2072 m) tulajdonképpen végig: nem várt szép településeket kereszteztem, ráadásul a Baqueriat követő 6%-os kapaszkodás során – a főút ellenére - sem találkoztam túl sok autóval, a táj pedig kifejezetten tetszett. Naplementekor gyorsan addig kapaszkodtam a neves Pla Beret emelkedőn, hogy éppen a megbeszélt 22 órára visszaérjek a kempingbe.

RAID PYRENEEN 6. nap: 100,94 km + 2222 m szintemelkedés

A francia St Beatból a Raid Pyreneen egy újabb kihívása, az 1349m-es Col de Mente következett. A 9,3 km-re jutó 850m szintemelkedés 9,13%-os átlagmeredekséget jelent úgy, hogy sehol sem lankásabb 8%-nál. A Mente szépségét a fölső felét jellemző hajtűkanyar-sorozat adja. 1971-ben ezen a kaptatón / lejtőn bukott nagyot Luis Ocana és állt így az összetett élére a korábban 7 perc hátrányban levő Eddy Merckx. Lejtőzés után azonnal a rossz hírű, Kékestetőnél alig magasabb, 1069m-es Portet Aspet következett – természetesen újabb Tour de France történelmi emlékekkel. 1995-ben a hágónak éppen a nyugati oldalán bukott és vesztette életét az olimpiai bajnok, Fabio Casartelli. Emlékére az út mellett emléktábla, 200 méterrel feljebb gyönyörű emlékmű áll. A bringás tájékoztató szerint mindössze 4,4 km-es kaptatóval, ám 429m szintemelkedéssel kellett számolnunk. Az emelkedő végig erdőben vezet és 10%-os meredekségű; csupán a tetőn van panorámás rét, pihenőasztalokkal, padokkal és egy kis vendéglátóhellyel, finom vizű forrással. A Col de la Core hágó kezdete felé pedálozva a korábbiakhoz képest szegényesebb vidékre értünk, a falvak alapján az ember nem gondolta volna, hogy Franciaországban jár. Nem voltak ritkák az elhanyagolt házak, szegényes, virágokat nélkülöző kertek, udvarok. Napunk legmagasabb pontját a csendes, békés, 1395m magas Col de la Core adta, amely utolsó kilométereiről már láttuk: e napi utolsó mászásunk is ködbe vezet. Maga az emelkedő akár egy bükki erdészeti út is lehetett volna, autókkal alig találkoztunk. Egy-két felirat a csupaszív és kedvelt Richard Virenque-nek szólt, illetve akadtak Jan Ullrich felfestések is.


Irta és beküldte: < Györgyi Gábor >

Folytatjuk!