A sport és az immunrendszer
A sport szó a latin disportare (ellazulni, feloldódni) kifejezésbõl származik. Míg az az ember, aki a szabadidejében sportol, ténylegesen ily módon piheni ki magát, addig a teljesítményorientált sportoló inkább a teljesítõképességével kapcsolatos kételyeit próbálja új rekordok felállításával és megdöntésével eloszlatni. Ez a fajta sportoló mindig a sikerélményt keresi, és minden egyes alkalommal csak a siker és az elismerés teheti õt boldoggá. Ez akár „sikerfüggéshez” is vezethet, a sportoló képes lesz az egészségét is kockára tenni, hogy elérjen egy áhított sporteredményt.
A fönt leírt tünetegyüttes az Uhlenbruck által leírt „Fit-life-crisis” betegség jele lehet. Ez a betegség gyakran jelenik meg az idõsebb korosztályban. Ha nincsenek utódok, akikkel törõdhetnének, egyetlen életcéljukká az edzés válik, ami az elhagyatottság miatt viszont immunrendszer-gyengítõ melankóliával társul. Hollmann kutatásai fedték fel az ún. „sportelvonás-szindrómát”, amely hivatásos sportolókban általánosan elõfordul. Ebben a kórképben a sporttól eltiltott sportoló az eltiltás idõtartama alatt sokkal fogékonyabb lesz a fertõzésekre. Hollmann szerint a psziché és az immunrendszer szoros kapcsolatával magyarázható, hogy bizonyos immunsejteken megtalálható adhéziós molekulák a központi idegrendszerben is fellelhetõk. A sport és a mozgás serkenti az agy mûködését, aktiválja a specifikus és aspcifikus sejtes védelmi rendszereket és a szolúbilis komponenseket is.
Az egészség a mai definíció szerint azon biológiai és ökológiai követelmények összessége, amely lehetõvé teszi számunkra öröklött képességeink maradéktalan megvalósítását. Ebben segít a sport a biológiai és szellemi „fitnesz” támogatásával. Viszont a fitneszt nemcsak a sport erõsíti, hanem bármilyen sikerélmény vagy elégedettségi érzés is, amit életünk során elérünk. Ma köztudott, hogy a mérsékelt, állóképesség-javító sportolás jótékony hatással van az egész immunrendszerre (az összes pszichológiai és élettani védekezõrendszerre). Az ilyen sportolás mellett kimutatható az összes immunsejtmûködés hatásfokának növekedése. (Például a neutrofilek fagocitaaktivitása megnõ, az NK-sejtek hatásosabban pusztítják a tumorsejteket, és a B-, illetve T-limfociták érzékenyített állapotba kerülnek.) Ezek a folyamatok viszont egy túlhajott hivatásos sportoló esetén kifejezett negatív hatással lehetnek az immunrendszerre. A túlzásba vitt sportolás a fent említett mechanizmusok segítségével aszeptikus gyulladáshoz vezethet, a receptorok túltengése pedig fogékonyabbá teheti a sportolót a betegségekkel szemben, és elõsegítheti a tumorok metasztázisképzését is.
A versenyszerû sportolás tehát kétféle módon hat az immunredszerre. Elõször is a sportolás alatt érzett öröm támogatja az immunrendszert, másodszor viszont a szervezet egy aspecifikus gyulladást vészel át. A sport során az öröm és a jó érzés a neurohormonális csatornákon keresztül serkenti az agy véráramlását, a mellékvesék mûködését és bizonyos hormonok (például: inzulin) szintézisét. Olyan helyzetekben, amikor a fizikai megterhelés a pszichikai stresszel jár együtt (például: versenyek esetén), a szervezetnek külsõ támogatásra van szüksége. A vitaminok, a szelén, valamint más antioxidánsok rendkívül fontos szerepet töltenek be a felszabaduló szabad gyökök semlegesítésében, de nagy segítséget nyújthatnak bizonyos teafajták (például zöld tea), a karnitin (immunstabilizáló és neuroprotektív hatás) és az aszpirin is. Az eddigiekbõl következik, hogy a pszichikai és fizikai immunstimuláció és az idegrendszer immunmûködését gátló hatása között kényes egyensúly áll fönn, ami könnyen elbillenhet a sikertelenséget követõ depresszió immunszuppresszív hatása felé. Egyértelmû tehát, hogy a sportoláshoz a testi erõnléten és edzettségen kívül nagy szükség van a sikerélményre és az általános jó érzésre is.
Cikk: Vitalitás