Magyarország csapata nyerte minden idők egyik legnagyobb nemzetközi utánpótlás műkorcsolya versenyét a káposztásmegyeri Jégcsarnokban, a 21. Rozmaring-Sportország Kupát, amelyen az érmeket a téli olimpián sikeresen szereplő rövidpályás gyorskorcsolyázók: Huszár Erika és Heidum Bernadett adták át.
A viadal komoly hagyományokkal rendelkezik, hiszen 20 éve folyamatosan, esztendőről esztendőre megrendezésre kerül Magyarországon, ráadásul a páros magyar műkorcsolyázás utolsó magyar kettősének – Csordás Mária -Kondi László - hölgytagja, az Európa- és világbajnoki helyezett, Csordás Marika a fő szervező, aki idén azt is elérte, hogy 40 év után újra van páros műkorcsolyázója Magyarországnak. A Kupán bemutatót is futott a junior világbajnokságon induló Anna Khnychenkova - Magyar Márk duó. Magyar Márk az egyéni után tette pályáját a párosra, s miután korábbi partnere befejezte, az interneten, egy hirdetés útján nyáron találta meg partnerét, az ukrán Anna Khnychenkovát, Dr, Griga Judit segítségével. A páros a Sportország SC-ben készül, és a nemzetközi szabályzat értelmében az ukrán hölgy már indulhat magyar színekben a vb-n, hiszen több mint egy év telt el az óta, hogy ukrán színekben versenyzett. Állampolgárság csak az olimpián való részvételhez szükséges, amely a páros fő célja.
A 21. Rozmaring-Sportország Kupa további különlegessége volt, hogy az érmeket a téli olimpián sikeresen szereplő rövidpályás gyorskorcsolyázók, az egyesület tagjai, Huszár Erika és Heidum Bernadett adták át, továbbá ünnepség keretében köszöntötte őket klubjuk.
Az 5 nemzetet felvonultató körverseny budapesti állomásán közel 400 versenyző vett részt, a legkisebb, 6 éves korosztálytól egészen a juniorokig. Több magyar versenyző is ezüstérmet szerzett korosztályában, a legkiemelkedőbb kétség kívül Griga Judit 2. helyezése, aki a junioroknál remekelt.
Csordás Marika: „Örülök, hogy az idei verseny ilyen sikeres volt, és kuriózumokkal is szolgáltunk. Nagy megtiszteltetés, hogy egyesületünk tagjai, a rövidpályás gyorskorcsolyázók részt vettek az eredményhirdetésen, és hogy a páros is bemutatkozott. Jövőre ugyanitt, ugyanígy – mindenki így búcsúzott Budapesttől.”
Huszár Erika: Szívesen jöttem díjat átadni, hiszen egyesületem, a Sportország nagyon sokat segített az olimpiai felkészülésben. Most egy kicsit pihenek, de rövidesen már jön az újabb versenyen.
Részletes eredmények: www.sportorszag.hu
Eredmények (győztesek és legjobb magyar helyezettek)
Junior
Nők:
1 Dominika MURCKOVA SVK 108.06
2 Judit GRIGA HUN 106.20
3 Ines WOHLMUTH AUT 97.62
Férfi:
1 Antonio PANFILI ITA 115.16
Ifjúsági
Lány (1994)
1 Nika ZAFRAN CRO 80.98
3 Bernadett SZAKÁCS HUN 72.82
Lány (1995)
1 Isabella SCHUSTER AUT 96.02
2 Eszter SZOMBATHELYI HUN 77.11
Fiú ( 1994-1995)
1 Clement LEDOUX AUT 97.91
Serdülő
Lány (1996)
1 Sindra KRIISA EST 70.79
15 Blanka NAGY HUN 27.85
Lány (1997)
1 Alessandra CERNUSCHI ITA 61.20
3 Bernadett KOVÁCS HUN 52.11
Fiú (1996-1997)
1 Giulio PRETI ITA 58.20
3 Barnabás BAKSA HUN 51.81
Újonc I.
Lány (1998)
1 Bronislava DOBIASOVA SVK 57.32
2 Ivett TÓTH HUN 55.45
Lány (1999)
1 Kristina YNTEMA AUT 55.86
2 Kloé ROZGONYI HUN 51.71
3 Fruzsina MEDGYESI HUN 47.37
Fiú (1998-1999)
1 Alexander EGNER AUT 53.40
2 Alexander MASZLJANKO HUN 48.73
Újonc II.
Lány (2000)
1 Naomi-Charlotta ANDERSSON EST 44.90
5 Laura FÁCSKA HUN 40.66
Lány (2001)
1 Anna YNTEMA AUT 50.62 1
7 Lia BERNÁTH HUN 35.08
Fiú (2000-2001)
1 Stephano SCHUSTER AUT 34.56
Gyerek
Lány (2002)
1 Alisa STOMAKHINA AUT 1.0
5 Henriett BALOGH 5.0
Lány (2003)
1 Ekaterina MUSHANOVA UKR 1.0
17 Katinka GYİRFI HUN 17.0
Fiú (2002-2003)
1 Aleksii Myklukha UKR 1.0
10 Rian MORGAN HUN 10.0