A Lucid Motors zártkörű sajtóbemutatóján a cég bemutatta első elektromos autóját, az Air-t. Ez az az autó, amit a sajtó végig Atvus néven emlegetett, mint később kiderült, még a cégen belül sem merült fel sosem az Atvus név. A teljes esemény megtekinthető újból a Facebook oldalunkon.
A Lucid Motors gyakorlatilag a semmiből tűnt fel egy Mercedes Vito kishaszongépjármű elektromossá való alakításával. Az elektromos Vito-t Ednának nevezték el, a nemzetközi sajtó felfigyelt a Lucidra (akkoriban még Atieva volt a nevük). A cégnek a vezetője nem más, mint Peter Rawlinson. Mr. Rawlinson közel 30 éve tevékenykedik az autóiparban, korábban a Jaguarnál dolgozott, majd a Teslához került, ahol a Tesla Model S-nek lett a főmérnöke.
Rawlinsonnak sikerült egy igazán kitartó, illetve keményen dolgozó csapatot megszerveznie. A cégnél jelenleg körülbelül 300 alkalmazott dolgozik maximális hozzáállással. Pálfai Balázs a cég magyar származású mérnöke mesélte nekem, hogy közel 12 órát dolgoznak naponta, és nem ritka az sem, hogy hétvégén is az irodában vannak. Rawlinson praktikus vezetésének, illetve a csapat kitartó munkájának meglett az eredménye, a Lucid Air.
Az Air-t kaliforniai idő szerint szerda 12 órakor mutatták be. A bemutatót Zak Edson, a vállalat marketing igazgatója nyitotta meg. Őt követte Derek Jenkins, aki a dizájnért felelős. A legtöbbet az autóról természetesen nem más, mint Peter Rawlinson árult el.
Az autónak szinte minden egyes elemét házon belül tervezték. Ebből eredően olyan formájú alkatrészeket tudtak gyártani, amelyek olyan helyekre férnek be, amire senki sem gondolna. Ennek köszönhetően óriási lett a beltér. A mérnökök rengeteget dolgoztak a hajtásláncon. Eredményképp sikerült olyan teljesítményt elérniük olyan méretben, amely messze felülmúlja a Teslát. És most egy nemrég indult cégről beszélünk. Az alapkoncepció az volt, hogy az Air mérete kívülről a Mercedes-Benz E-osztályhoz hasonlítson, a mérete belülről pedig az S-osztályhoz.
Teljesítmény. A villanyszedán természetesen összkerékmeghajtású. A hátsó illetve az első tengelyen lévő villanymotorok egyenként 600 lóerő leadására képesek, a kombinált teljesítmény 1000 lóerő. Állóhelyzetből a 100 km/h-ás sebességet mindösszesen 2,5 másodperc alatt éri el, döbbenetes. Rawlinsonnak és csapatának sikerült rálicitálnia a Teslára, mind teljesítményben, mind elegenciában. Az alap Lucid Air-t 100 kWh kapacitású akkumulátorcsomaggal fogják felszerelni, azonban lesz egy 130 kWh-ás változat is. Az előbbi kb. 480 kilométer megtételére lesz képes egy feltöltéssel, az utóbbi pedig körülbelül 650 kilométerre. Az akkumulátorokat a Samsung SDI fogja szállítani a Lucid egyedi specifikációjára tervezve.
Elegancia. Az autónak szinte nincs olyan részlete, amely nem a határtalan luxusra utalna. Az anyaghasználat egyszerűen kiváló. Szerintem a külcsínre sincs okunk panaszkodni, de ezt mindenki döntse el. A klasszikus hátsó ülések helyett lehet Business székeket is kérni majd. Nevéből eredően ezekkel az ülésekkel a repülőgépek business/első osztályának a székeit próbálják egy személyautóba átültetni. Kipróbáltam. Nagyon kényelmes, nagyon jól működik, és tényleg óriási hely van hátul, pedig közel 2 méter magas vagyok. Itt megjegyezném, hogy a standard hátsó ülésekkel rendelkező változatban szintén nagy lábtér van, viszont a fejem már nem fér el. Külön kiemelném a hangrendszert. Huszonkilenc hangszóróval, tizenkettő mikrofonnal, és aktív zajszűrővel is felruházták a Lucid autóját.
Technológia. A Teslához hasonlóan lesz a cégnek egy okostelefonos alkalmazása, amin keresztül folyamatosan kapcsolatban lehetünk szeretett autónkkal. Rengeteg LCD kijelző található meg az autó belterében, mindent elektromosan vezérelhetünk. Nem szabad lemaradniuk a vetélytársaktól, így ezt az elektromos autót is felkészítették az önvezető közlekedésre. A későbbiekben az autót akár a hangunkkal is irányíthatjuk, megkérhetjük például, hogy vigyen haza, vagy hogy vegye fel a gyerekeinket az iskolában.
Elérhetőség. A Lucid 2017-ben kezdi építeni arizonai gyárát, a tömeggyártást 2018 végén kezdenék. Először kizárólag az Egyesült Államokban lesz elérhető, majd Ázsiában, és végül Európában. Pontos európai érkezést egyik munkatárs sem mert megerősíteni, de a jelek szerint olyan 2019/2020-ra számíthatunk. A jól felszerelt változat ára 100 000 dollár (kb. 30 millió forint) körül lesz, azonban a későbbiekben akár 65 000 dollárért (kb. 19 millió forint) is meg lehet vásárolni egy Air-t.
Nekem személy szerint nagyon tetszik a Lucid Air. Különösen a mérnöki zsenialitás tetszik benne, hogy egyszerűen minden problémára gondoltak. Alaposan megterveztek mindent, precíz munkát végeztek. Már most az alfa verzió is szinte tökéletes, nehezen lehet belekötni bármibe. Legfeljebb az árcédulára, de érdemes tudni, hogy ezt az autót nem az átlagembereknek tervezték. A bemutató után az egyik prototípussal lehetőségem volt egy tesztkör megtételére. A rendkívüli teljesítmény itt is érződött (körülbelül a fél városban lezárták az utakat, hogy gyorsulhassunk a kocsikkal).
A sajtóesemény után Peter Rawlinson, Derek Jenkins, valamint Zak Edson is szakított rám néhány percet. Balázzsal együtt leültünk egy tárgyalóban, sikerült néhány szót beszélnünk egymással. Mr. Rawlinson rendkívül pozitív benyomást keltett bennem. Ő ugyanúgy egy zseni, mint Elon Musk, vagy mint Steve Jobs volt, csupán a ,,hype” kisebb körülötte. Hihetetlen közvetlen, és barátságos volt. Nem győzte megköszönni nekem, hogy elmentem a cégének a bemutatójára. Köszönöm Lucid Motors a felejthetetlen élményt, illetve sok sikert kívánok a jövőre nézve!