A mozgássérültek és a közlekedés
Csaknem mindenkivel megtörtént már, hogy elvágta, beütötte vagy eltörte valamijét. A sérüléssel nehezebb volt a helyváltoztatás, a munkavégzés, de még az evés, az öltözködés is. Mi, mozgássérültek ilyen nehézségekkel küszködünk állandóan és felfokozottan, mert esetleg örökre hiányzik, megbénult vagy rosszul mozog egy-egy testrészünk. Sokszor a külvilág segítségére szorulunk, hogy valahogy mégis átkeljünk a szűk átjárón, leküzdhessük a szintkülönbséget. Nekünk ez nem izgalmas szimulációs játék, ez a valóság. Nincs második életünk, ezt az egyet szeretnénk az egészségesekhez hasonló lehetőségek között leélni. Magától értetődő, hogy ennek technikai feltételeit egy demokratikus társadalom messzemenőkig iparkodjék megteremteni.
1998 óta már törvény mondja ki esélyegyenlőségünk biztosítását. A középületeket legkésőbb 2005. Január 1-jéig, a tömegközlekedést 2010. január 1-jéig kell akadálymentessé tenni (hogy például egy kerekesszékes ember is használni tudja őket, mert ma ez legtöbbször lehetetlen). Az 1997-től érvényes, mindenkire kötelező OTÉK (Országos Településrendezési és Építési Követelmények) csak akadálymentes közhasználatú épületek létesítését engedélyezi. Az eredeti törvény szerint 1999. December 31-ig el kellett volna készíteni az állami tulajdonú épületek akadálymentesítési programját, de a határidőt 1999 decemberében az Országgyűlés elhalasztotta. Aki nehezebben mozog, több helyet igényel. Egy kerekesszékes, botos vagy mankós embernek legalább 90 cm szabad szélesség kell a járdán. A lépcső megoldhatatlan feladat elé állítja a keréken haladókat. Legjobb, ha lapos (5-6%) rámpát építenek helyette. Forgóajtón, páternoszteren mi nem tudunk továbbjutni. Aki közülünk gyalogol, az is csak korlát mellett tud lépcsőn járni. Gyakran elfelejtik, hogy a kerekesszékkel közlekedőknek szélesebb ajtójú és jóval tágasabb WC-re van szükségük.
A szerencsésebb sorstársak is csak figyelmes útitársak, emberséges segítség mellett képesek a tömegközlekedés járműveit igénybe venni. (A mozgó járművön például nehezen egyensúlyoz az, akinek megsérült az egyensúlyszerve.) Bizony nagy kaland, izgalmas kérdés: sikerül-e időben minden fel- vagy leszállás. Ebben az ajtó-közeli ülőhely esetleg segíthet. Ha a buszok nem tudnak (néha egyes vezetők sajnos nem is akarnak) a járdához elég közel megállni, akkor a felszállás első lépcsőfoka az úttestről számunkra néha legyőzhetetlenül magassá válik. Rossz élmény, ha többedszerre rácsukják a figyelmetlen vezetők az ajtót a tömegközlekedéssel próbálkozónak.
Ma már Budapesten is üzemel néhány alacsonypadlós busz, amelyik kerekesszékkel is használható — annak, aki megtanulta a módját. (Az egészséges gyereket is megtanítják szülei buszra szállni, nekünk se jön ez a tudomány magától.) Miután ez a lehetőség most jött létre — és ma még csak bizonyos vonalakon működik — időbe telik, míg többen merik és tudják majd használni. Mozgólépcsőn utazni — külön tudomány, nem is tudja még valamennyi „járni képes” ember sem megtanulni. A metró akkor lehetne mindenkinek használható, ha sok nagyvároshoz hasonlóan lift is volna a mozgólépcső mellett.
A MÁV nagyobb állomásain működtet olyan emelő-berendezést, amellyel a kerekesszékes és más lépcsőt járni nem képes emberek is be tudnak szállni a kocsikba. (Ezt a szolgáltatást meg kell rendelni előre.) A MEOSZ (Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége) szervezésében, a BKV működtet egy szolgálatot, amelyik a taxihoz képest kedvezményes áron (de a tömegközlekedésnél drágábban) előzetes megbeszélés (kb. 1 hét) szerint szállítja az igénylőket. Az út lehet egyéni vagy csoportos. A fővároson kívüli utakra a MEOSZ saját mikrobusza bérelhető.
Az akadálymentesítés nemcsak a sérültek érdekét szolgálja. A rámpák jóval hosszabb úton érik el a lépcsőkkel azonos magasságot, sokkal laposabbak. Ezeken könnyedén feljuthat egy kerekesszékes ember, egy babakocsit toló kismama vagy biciklis is. Egy, az épülettel egy időben épített rámpa, lényegileg nem drágább a lépcsőnél, ha elfér — no meg gondolni kell rá a beruházáskor.
Vannak jó kezdeményezések! A Szépművészeti Múzeumnál tervezik, a Műcsarnoknál lényegileg megvalósították az átalakítást. Az alagsori feltöltés helyére most hasznos terek kerültek. Ugyanakkor az impozáns bejárati lépcső alatt nyitottak egy, immáron az utcaszintre nyíló bejáratot is, ahonnét lifttel juthat be az, aki a lépcsőn nem tud.
A sérült emberek is harcolnak az épekkel azonos jogaikért. Évente májusban, sok országban egyszerre — így Magyarországon is több helyen — rendezik meg az „Esélyegyenlőség Napját". Ez az idén május hatodikára esett. Remélhetőleg országunk kulturáltságát hamarosan az is bizonyítani fogja, hogy emberhez méltó körülményeket biztosít a sérülten élő állampolgárai számára is.
Sarlós Júlia
A www.lelegzet.hu alapján!
