34234234
|
|
|
|
|
A Hungária Cane Corso Club
2007-12-06 20:21:16
A Hungária Cane Corso Club (HCCC) elnökével, Bagi Csabával beszélgettem a klubról, a fajta hazai jelenéről, s jövőbeli céljaikról. Klubunkat 1999-ben alakítottuk: akkor 22 főből állt az elkötelezett tagság. Az alapítók egy része már nincs köztünk, de időközben mások csatlakoztak a szervezethez, így a létszám állandónak mondható. A 2000-es esztendő mérföldkövet jelentett számunkra, mivel ekkor nyújtottuk be az FVM-be azt a pályázatot, mely alapján szeptembertől a cane corso fajta egyetlen hazai, a minisztérium által is elismert tenyésztőszervezete lettünk. Nagy lendülettel kezdtük el első kiállításunk szervezését, s munkánknak meg is lett az eredménye: a debütáló megmérettetésre mindjárt harminchat kutya jelent meg. Még határainkon túlról, Szlovákiából is neveztek be kutyát. Hogy milyen nagy volt az érdeklődés ekkor, arra jellemző, hogy azóta ritka az a kiállítás, ahol húsz kutya jelenik meg. Átlagosan tízre-tizenötre számíthatunk. Sajnos a szervezeti életünkre, így a kiállításokra is árnyékot vetett az a jogi anomália, hogy bár tenyésztőszervezet vagyunk, törzskönyvünket FCI kiállításon nem fogadják el. Ennek is „köszönhető”, hogy idővel lendületünk csökkent, ha a fajta iránti lelkesedésünk nem is. Rendszeresen tartunk fajtatalálkozókat, a legutóbb a IX. kerületben, az Illatos út 38/b alatt található Ebmester Kutyakiképző Iskola biztosított helyet számunkra. Legutóbbi összejövetelünkön, május 1-jén nemcsak szűk szakmai program várta a tagokat, hanem ízletes bográcsgulyás is, kutyáink pedig kötélhúzó versenyen jeleskedhettek. Visszatérve a kezdetekhez, már működésünk második évében megrendeztük tenyészszemlénket, melyen a lehető legszigorúbb feltételek alapján döntöttünk az állatok tenyészthetőségéről.
Az írás teljes terjedelmében olvasható a Kutya Szövetség decemberi számában.
Az újság ajánlója..
Az Egyesület következő rendezvénye december 10-én lesz. Iskolánk területén szívesen látunk minden cane corso gazdit, aki szeretné felkészíteni kutyáját a megmérettetésre. Bárki jelentkezhet a rendezvényre, akár klubtag, akár nem. Nevezni az elérhetőségünkön lehet, határidő december 10.
Elérhetőségünk: Hungária Cane Corso Club, 2040 Budaörs, Szabadság út 296. E-mail: info@ebmester.hu
Szerző: szabadban.hu
|
|
|
|

szabadban.hu hírlevél, legfrisebb
híreink hetente a postafiókodba! |
|
|
|
|