Az időjárás miatt a Magyar Shishapangma Expedíció (2010) csapata úgy döntött, hazatérnek
2010. szeptember 29-én a Magyar Shishapangma Expedíció (2010) csapata az időjárás-előrejelzés és a körülmények alapján úgy döntött, hogy nem kísérelnek meg újabb csúcstámadást, mivel továbbra is erős szél várható.
Klein Dávid elmondta, hogy műholdas telefonon beszélt a szintén Himalájában, a Cho Oyu-n tartózkodó másik csapat vezetőjével, Kollár Lajossal, aki azt mondta neki, ott is hasonló a helyzet, és feltehetően ők is hazatérnek - a területről több mint 50 expedíció indul haza. Dávid elmondása szerint a Shishapangmán csak az oroszok maradnak egy utolsó, elkeseredett kísérletre.
Az expedíció befejezése mellett szólt az a tény is, hogy Ács Zolinak a köhögés ráhúzódott a tüdejére, most antibiotikumot szed. Bár Zoli felajánlotta Dávidnak, hogy támogatja, ha szeretne még egyszer elindulni a csúcs felé, Dávid természetesen nemet mondott.
A hegymászók megegyeztek egy tibeti férfival, hogy a felszerelésüket a lova segítségével szállítják le, így nem kellett a jakokra várniuk. Tegnap a csapat már el is érte a „Kínai Tábort” (5011 m), ahonnan terepjárókkal indultak tovább a nepáli határ és Kathmandu felé.