2010. 04. 15.

Felébredünk a Hotel Californiában, egy halom paplan alatt. Csündej elszaladt, vett nekünk jegyet a „turista buszra”, amivel visszatérhetünk az Alaptáborba. (Egyébként sétálva sincs messze.) Csak mi utazunk a busszal, meg egy lógó belű inverter a sofőr mellett, amit Dávid hasztalan próbált megvásárolni.

Megérkezvén az Alaptáborba végre megismerkedhettünk azokkal, akikkel megosztjuk azt. Érdekes arcok. A nap további részében pakolászunk, készülünk a holnapi felmenetelre. Nem lesz könnyű, először felmenni Alaptáborból egészen a 6400 méteres Előretolt Alaptáborig. Kelés hajnali 3:30-kor.

2010. 04. 16.

Bár a 3:30-as kelésből inkább 4:15 lesz, de azért még vad, sötét éjszakában tántorgunk az ebédlősátor felé. Kissé morcos vagyok, amikor az előző este gondosan lebeszélt, termosz-edényben melegen tartott főtt krumpli és tojás halmok helyett mindössze sajtszilánkok és fejenként 1 db enyhén fagyott havasi gerletojás várt minket egy zabpelyhes dobozban. A reggelit a korai időpontnak megfelelő csendben fogyasztottuk el.

Még egy kicsit pakolászunk, aztán útnak eredünk. Ismét Dávid töri meg a szelet és indul neki elsőnek, én pedig, miután a reggelit – nem egészen jószántamból – a sátor feneke alá rejtettem, szintén nekiindulok. Lassan haladok, nagyon jól érzem magam, légútjaim tiszták. Az úgynevezett Átmeneti Tábornál ügyesen elhárítom a szakács próbálkozásait, hogy csirkés virslivel etessen meg, helyette inkább a konzerv borsót választom. Persze elég egy pillanatra levennem a szemem róla, és már ereszti is ki a konzerv levét egy hatalmas konyhakéssel.

Dáviddal minden óra egészkor rádiózunk. Ő 16:00-kor megérkezett ABC-be, már hálózsákjában pihen. Rám sötétedik. A tábor előtt 800 méterrel, a sárkány fal alatt hirtelen úgy döntök, itt várom meg a napfelkeltét és hajnalban majd gyönyörű felvételeket készítek a hajnali fényben fürdő Makaluról és az Everest északi faláról. A sátramat reggel 7-kor érem el.

2010. 04. 17.

A mai nap a készülődés jegyében telik. Közben a sherpák be vannak sózva, ma érkeznek a kliensek. Az 1-es Táborba, az Északi-nyeregbe való feljutás az első valódi hegymászó feladat, amit végrehajtunk az expedíció során. Először mar jégbe a hágóvasunk, először araszolunk felfelé meredek hó- és jégfalakon rögzített kötelek mentén…

Alaposan át kell gondolni azt is, mi kerüljön az „Egyesbe”: sátor, lapát (mivel az egyenetlen havas-jeges talajból nekünk kell kialakítanunk egy vízszintes placcot), élelem, gáz, főző, lábas, kötelek rögzítéshez… egyre nő, növekszik a kupac.

Konyival kb. 4 órás indulásban állapodunk meg. Pont most, amikor már természetesen alszom a 6400 méteres ABC-ben.

2010. 04. 18.

Elaludtam! Ez szinte megmosolyogtat. 3:30-van, így a 4 órás indulásból 4:30 vagy 5:00 lesz. De nem bánkódunk, így is bőségesen hagytunk időt a mai napi feladatra. A hideg ellenére gyorsan öltözködöm, előző este már bekészítettem mindent. Konyival az ebédlősátorban találkozom. A dermesztő hidegben nem túl nagy meggyőződéssel majszoljuk a bekészített főtt krumplit, tojást, kenyeret és hagymát. Konyi reggeli után ülepít, így az én bealvásommal együtt valóban 5:00-ás indulás sikeredik.

Azonban még mielőtt elindulnánk, meggyújtjuk a tüzet a konyhasátor melletti mini-oltárunkon, amit tegnap építettem kövekből. Furcsa a mi helyzetünk: elméletileg nem szabadna a Hegyre lépni, amíg egy puja szertartás keretében egy lámától áldást nem kaptunk. A mi pujánk viszont csak 18-án lesz. Igen ám, de a sherpáknak az ügyfelek előtt táborokat kell építenie, köteleket rögzítenie stb. Így ezt a szabályt úgy módosították, hogy nem szabad fent aludni a puja szertartásig. Mi pedig ma csak tábort építünk. Azért biztos, ami biztos, meggyújtjuk a törött láda lécekből és kartonból felpolcolt kis máglyánkat, amire a kathmandui lámától kapott füstölő port és 3 szál füstölőt vetünk. Én még eléneklem a Hanuman chalisa (Hanumant, a majomistent dicsérő vers) egy strófáját, majd hátat fordítunk a pislákoló tűznek és irány a Hegy.

Az oldalmorénán egy órán keresztül lassan botorkálunk ormótlan, jégre való bakancsainkban. Egy pihenő alkalmával Konyi kijelenti, rossz a gyomra, nem tud ma feljönni. Nagyon sajnálom, tudom, milyen nehéz lehetett meghoznia ezt a döntést. Pár szóval búcsúzunk, majd tovább dülöngélek a jégmező felé. Az Északi-nyeregbe vezető jégfal lábát elérve érzem, késő van, már melegít a nap.

A kötélpálya viszont idén remek, egyenes vonalvezetésű és ügyesen kerüli a meredek, tiszta jég szakaszokat. Nem siettetem a mászást, tudom, hogy be kell osztanom az erőimet. Az agyam zombi üzemmódba kapcsol, csak néha villan be őrangyalom képe virágmintás ruhájában.

Lassan feltünedeznek a sherpa mászók is. Fehér embert még nem látni, ők majd csak a táborok kiépítése után kezdik el ráncigálni ezeket a köteleket. A 7050 méteres nyerget 11 körül érem el. Meglepő látvány fogad: a tágas nyeregben talán ha 5 sátor árválkodik, de mindenhol bambusz karók közé feszített kötelek hirdetik: a nyerget „felparcellázták” az oxigénes kereskedelmi expedíciók. Érdeklődésem (és némi hindi hiszti) nyomán végül kapok egy egész jó placcot, egy sátorhelyet.

7000 méteren lapátolni nem valami vidám dolog. Közben néha rádiózom ABC-vel, ahonnan Konyi hangja örömmel nyugtázza a nyereg elérését. A sátorhely kialakításához ebben a magasságban több, mint egy óra kell. Fáradt vagyok. Egy zsákban deponálom felszerelésünket, majd megkezdem az ereszkedést a kötelek mentén. Egy órán belül a fal aljában állok. Fáradtan bukdácsolva délután 2 és 3 között érem el ABC-t, a konyhasátrunkat. Iszom egy bögre tejes teát és letuszkolok a torkomon egy kis ételt, majd mély álomba merülök.