Nagyobb minden előtte látott Volvónál, az XC-90

Mert ahhoz kétség nem férhet, hogy az XC90: egy elefánt méretű Volvo kombi. Igaz, egyértelműen a kisebbek, közé tartozik. Egy 15 milliós volvó!

Az XC90 tervezésekor a svéd mérnökök megfogadták az amerikai tanácsokat. A kiselefánt tetejét bóracélból készítették, ami annyira merev anyag, hogy a tető akár negyven tonnás terhelést is elbír. Az autó övvonala első lámpától a hátsó lámpáig finoman ívelt, abszolút merevséget sugall. És milyen két lámpa között! Azt első szemek tágranyílt, őszinte tekintettel merednek előre, a hátsó lámpák pedig egyszerűen csak lélegzetelállítóan szépek.

Bekerültek a függönylégzsákok is, de ezúttal különleges kivitelben: a felfújt zacsikból a levegő nem távozik azonnal, hanem hosszabb ideig feszesek maradnak, ezáltal a borulás közben csapódó-lengő végtagok nem zúzódnak le a belső kemény felületeken, hanem épek maradnak.

A Volvo XC90-be applikáltak egy, a karosszéria dőlését mérő szenzort is: RSC - Roll Stability Control a berendezés neve, amely a karosszéria oldalirányú dülöngélését követi nyomon. Nyugodt autózásnál erre nincs sok szükség, mivel - bár az első-hátsó kanyarstabilizátorok ellenére a Volvo rendesen bedől a kanyarokban, de ezt nem annyira idegesítően billegve, hanem kellemesen álmosító hömpölygéssel teszi - az autók rendesen nem szoktak csak úgy maguktól felborulni.

Vészhelyzetben azonban minden bizonnyal mind a hét bent ülő örül, amikor apró droidok kontrollálják a gyeplőt vesztett sofőr hibáját, aktiválják a megfelelő féket, kicsit visszavesznek a fordulatszámból; ha pedig érzik, hogy bukás következik, kilövik a mindhárom üléssor mellett végighúzódó oldallégzsákokat, és hét teljes másodpercen keresztül benntartják a levegőt.

Alacsonyan nem lehet magasat építeni. Ez így leírva teljes hülyeségnek tűnhet, és mégis: a nagy hasmagasságot nem lehet alacsony építéssel megoldani, nagy hasmagassággal pedig nem lehet kíméletes autót építeni. Az esélyegyenlőség biztosítására a megoldás egy segédkeret, ami a motor alá beépítve meggátolja, hogy alacsonyabb autók becsússzanak a Volvo alá. Pofonegyszerű, mégis zseniális megoldás, egyáltalán nem meglepő módon ismét Svédországból. Az orr-rész lekerekített formájának és a motorháztető kíméletes, gyűrődő kialakításának pedig az elgázolt gyalogosok fognak örülni.

A mi XC90-esünk 17"-os hatágú Neptune felniken érkezett, 235/65-ös gumikkal. Szerintem ez a legszebb a szintén tengermitológiai eredetű 16"-os Poseidon és 18"-as Atlantis nevű további lehetőségek mellett.

Az egyenesfutás a 2,2 tonna feletti saját tömeg mellett tökéletes, kanyarban viszont elég furcsa, ahogy a Haldex-kuplung a hátsó kerekekre is ad a nyomatékból, és szűkebben, mint ahogy az ív elején számítani lehetne rá, betolja a hosszú autó farát. Inkább síkos úton hasznos a tapadás megőrzésére, laza, sáros talajon viszont nagyon könnyű zavarba hozni az alkalmi négykerék-hajtást.

Nyomni egy kövér gázt olyan, mint felmenni a Citadellára júliusban, és minden turistának adni kétszáz forintot. Jó érzés, de ahogy az az ötsebességes Geartronic automata kettőt visszakapcsol és a pillanatnyi fogysztásmérőn felvillannak a számok - 75, 85, 99,9 - az embernek bőven van ideje elgondolkodni olyan dolgokon, mint hogy hány értékes oxigénmolekula pusztulhat el tíz másodperc alatt a 2,5 literes turbómotor égésterében, vagy hogy egy piacvezető autós médiumnál miért nem szponzorálja senki a tesztautók üzemanyag-szükségletét?

Eddigre pont százzal megyünk, úgyhogy fék, majd a Geartronic automataváltó is reagál. Az őrjöngésből elég, inkább vissza a fogyasztásmérőhöz: hű, megint fölment az átlag három decivel, már csak 18,4. Jobb is, ha ezen túltesszük magunkat, eltekerjük a gyűrűt a baloldali bajuszkapcsolón és mondjuk az eddigi átlagsebességünket, nézzük, vagy bármi mást.

Mondjuk az utat, a szórakoztatást pedig meghagyjuk a 9 hangszórós elöltöltős CD-játszós Bose hifiberendezésnek. Ez a lehető legjobb választás, ritkán fordul elő az emberrel, hogy hazaérkezés után még az autóban végighallgatja az aktuális lemezt, csak azért mert a tesztautó hifije gyönyörűen szól.

Ráadásul a hifi használata nem korlátozódik egyetlen műsorforrásra, ha a hátsó utasok mást akarnak hallgatni, mint elöl, gond nélkül megtehetik, saját fülhallgató bemeneteik és programválasztó gombjaik segítségével.

Az XC90-ben amúgy is roppant élvezetes ücsörögni, vezetni kifejezetten megnyugtató tevékenység: két kéz a kormányon - kerekek, utazósebesség, telefon és hifi kontroll alatt - bal láb a lábtámaszon, a Volvo pedig finoman úszik a forgalomban, nem lóg ki túlzottan az átlagos méretű autók közül sem, és az embernek egyáltalán nincs olyan érzése, hogy egy majdnem öt méter hosszú, két tonna feletti autót irányít.

A futómű jótékonyan elfedi az úthibákat, a bent ülők csak a suhanást érzékelik. A 2,5T motor gyönyörűen rezgésmentesen és halkan jár, gyorsításkor szinte nem is a fülünkkel halljuk, visszafojtott morgása inkább csak az agytörzsön keresztül kúszik tudatunkba.

Az első két üléssorban lévő öt hely fenségesen kényelmes, az első székek három különféle állást jegyeznek meg, hátul pedig a középső ülés előbbre tolásával játszhatunk. Használaton kívül a csomagtér padlószintjébe hajlik le a hatodik és a hetedik ülés, ahonnan szükség esetén két mozdulattal, olajozottan nyithatók. Ide inkább csak gyerekek férnek a kis lábtér miatt, de rövidtávon akár felnőttek is elkucoroghatnak, és a harmadik sorra is jutott levegő-befúvó nyílás.

Hét ülés használatakor a csomagtartó 249 literes, ami a két hátsó ülés nélkül 483 literre nő, a második üléssor üzemen kívül helyezése pedig 1837 literre növeli a rakodható teret. A hátsó ajtó két részben nyílik, az alsó platót akár 100 kilóval is terhelhetjük.

Igazán kiváló anyagokkal burkolták a Volvo belterét, a pálmát a kapaszkodók és kilincsek alumíniuma viszi el, de a műanyagok is szép puhák, jól harmonizálnak a Siljan-kárpittal. A kezelőszervek nagyok, jól felismerhetőek és használhatóak, és örömmel konstatáltam a szivargyújtó visszatérését, nem mintha ilyen környezetben bárki is megkockáztatna egy dohányzást.

A Volvo XC90 igazán kiváló autó. Jelenleg nekem ez a kedvenc SUV-félszerzetem. Mindenféle küszöb, extrém keréktárcsa és spoiler nélkül, natúran a legszebb, amilyen a tesztpéldány is volt, de műszakilag más konfigurációt választanék. A Geartronic váltó elég álmoska, és akkor már az automatához inkább a D5-ös dízelt választanám, úgy se lehet sokkal lomhább, viszont olcsóbb. Ha meg mindegy lenne, akkor a T6-os biturbót kéziváltóval, a minden bizonnyal gonoszul is megy, és annyit fogyaszt, hogy egy közepes vagyonú arab sejk belesápad.