Nógrádsipeki trial-fieszta.

Gondoltuk, hogy nagy durranás lenne, ha az utolsó - időközben nemzetközivé duzzadt - verseny egy kicsit többet nyújtana, mint amit megszoktunk. Úgy gondoltuk, hogy a természetközeliség - ami a trial legszebb tulajdonsága, - egy vidéki kis faluban érhető el leginkább. A nógrádsipeki motoros társaság nem sokat gondolkodott, mikor felvetődött az ötlet, hogy hozzájuk tesszük a zárófutamot, és az ellen sem volt kifogásuk, hogy péntektől hétfőig a falu utcáin és a környező erdőkben trialmotorosok járkáljanak fel-alá.

A verseny vasárnap volt, de a buli már péntek este beindult a Török Jani által preferált Üvegtigris c. film megnézésével és részletes kielemzésével. Ettől eltekintve már az odaút sem volt kalandoktól mentes, hiszen ennyi embert eligazítani, összeterelni, és elszállásolni nem egyszerű feladat; ám ekkor még azt sem tudhattuk, hogy a verseny majdnem meghiúsul a folyamatosan zuhogó eső és néhány eltévedt motoros miatt... Péntek este megleptük a kis házunkat, mely a főszervezőknek, az élversenyzőknek és az importőri támogatást élvezőknek nyújtott otthont. Miután Marci - a ház tulajdonosa - átadta a kulcsot jobbnak látta, ha nem látja az enteriör mutálódását, amit a szokásos cuccok behordása idézett elő. Ekkor még mi sem tudtuk, hogy szombat este a meleget és szárazságot jelentő átforrósodott cserépkélyhák közelében sártól tocsogó csizmák, motorosruhák, sisakok, az ottfelejtett étkészletekkel, ételekkel keverednek utat nyitva a teljes káosznak, amit a folyamatosan zuhogó égi áldás okozott...

Szombat reggel ugyan még esett, de a pályaépítésre kiderült az ég, és felszáradt a tocsogós agyag. Ezen felbuzdulva a helyi segítőkkel kiegészült kis csapat nekivágott a hegyoldalnak, hogy sziklát keressen. Talált is elég szépen. Miután az aljnövényzetet sikerült egy kissé elrendezni, előtüntek a feljárók és lejárók, és megindulhatott a nyomvonalak kijelölése. Az igazságosság érdekében úgy láttuk jónak, ha minden pályát más jelöl ki, így nem merülhet fel a "magamnak csináltam pályát" vád. Sajnos így is felmerült. Az utolsó szekciót már a verseny reggelén Rigó Károly útmutatása alapján dobták össze helybéli segítőink, akiknek feltűnt, hogy egy kissé könnyűre sikeredtek a raklapos feljárók. Az épített szekció a depónak és versenyirodának helyt adó vendéglátó intézmény közvetlen közelében volt, így az is kapott ízelítőt a verseny hangulatából, akinek nem volt kedve felkaptatni a lucskos úton a hegyre.

Akik gyengének látták a pályának ezt a szekcióját nem tévedtek. Az is volt. Azt viszont nem tudhatták, hogy a Karcsi azért jelölte így, mert a szombati nap délutánja érdekes kalandokat tartogatott számunkra. A fiúk pályaépítés után ugyanis elindultak túrázni a hegyek közé azzal a céllal, hogy megtalálnak majd valami várat valahol. A hat motoros sajnos nem ismerte a környéket, és az újból zuhogásnak induló égi sorscsapás sem segítette őket a helyes út meglelésében. Akkor még annyira nem izgultak, amikor a Rigó Karcsi motorjából fogyott ki a benzin, mert adtak neki. Akkor lett kicsit gázosabb a sztori, amikor már csak a Marozsán Gabi és a Lengyel Peti motorja szolgált üzemanyaglelőhelyként a hat gépsárkány számára. A kiskaput az tette be végül, amikor Kiss Tomi mobilja sms-t jelzett, és megjelent a szokásos kedves üzenet, hogy "üdvözöljük Szlovákiában"... A pánik leleményes gondolatot szült: "irány a legközelebbi falu, ott egy kocsma, ahonnan felhívni a házban maradottakat, és megmentetni magunkat". Így tettek. Mire odaértünk a kívül-belül elázott motorosokhoz már az egész falu a haverjuk volt. A korai lefekvést az is meghiúsította, hogy tizenegy órára értünk vissza a szállásra, viszont az segítette, hogy a Török Jani által preferált Üvegtigris c. film köré szerveződő tuti bulira már csak néhányan neveztek be.
Hajnalban már mindenki aludt.

Vasárnap - ahogy lenni szokott - a nagy káosz közepén senki sem volt meg. A depó valahogy mégis kiépült, a nevezések megkezdődtek, és az eső is zuhogott szépen. Ezek miatt - és az érkező német versenyzők késésére való tekintettel - a rajt idejét egy órával elcsúsztattuk. A pályát gyorsan átjelöltük úgy, hogy legnagyobb esőben is teljesíthető maradjon.

A rajt így pontban egykor történt, amikor már nem esett annyira. A depó melletti kezdő szakasz nem volt nehéz. A pótkocsi és néhány raklap kiegészült némi farönkkel, és készen is volt a pálya. A kezdők egy kisebb kanyar után átvágtak egy srég feljárón, és bátran hajthattak a célba. Sajnos a feljáró elég trükkös volt, így nem sokan szereztek itt nullást. A haladóknak egy egyszerű oldalemelést kellett csinálni, majd a raklapokon felkaptatni a platóra. Ott egy 180 fokos forduló, majd leugrálás egy 90 fokos kanyarral. A végén már csak át kellett ugrani a rönkökön, és ott is volt a cél. Az első szekción mindenki elég hamar túljutott, és nagy bátorsággal vágott neki a hegyre vezető kocsiútnak. Két német kezdő versenyző már itt feladta: egyszerűen nem jutottak fel a pályához.

Aki feljutott a hegyre nem hitt a szemének: a zuhogó eső ellenére vagy 150-200 néző várta, hogy láthassa a vaskecskéken ugráló versenyzőket. A pályabírók néha alig tudták átverekedni magukat a tömegen, hogy lássák a versenyzőt. A négyes szekción pedig velem fordult elő, hogy nem tudtam odaállni a rajthoz, mert a nézők annyira nézték a pályán lévő motorost, hogy nem vették észre, hogy én is jönnék. A hegyről a kilátás már-már giccsbehajló volt: a környező hegyekkel és a felhőkön néha-néha átszűrődő napsugarakkal kiegészülő látvány egy közepes tehetségű barokk festő patetikus alkotásának tűnt.

A második pálya gyakorlatilag egy nagy kanyar volt a domboldalon, ami a haladóknak szűkebb volt, és kiegészült egy kisebb függőleges sziklával. Itt nagyon kevés hibapont született, és még a legtöbben bíztak a sikerben. Nekem a legizgalmasabb élményem az volt, amikor egy csiga szaladt elém, és őt is ki kellett kerülnöm, nehogy halálos balesettel végződjék a verseny. A csiga részéről, persze.

A harmadik pálya volt az igazi választóvonal a tinglitangli és az igazi trial között. Itt egy csúszós fatörzsön átugorva rögtön egy 90 fokos jobbos kanyar volt a felázott talajon, majd némi oldalazó és kanyar után megjött az első igazi akadály: egy 60 centis függőleges, amire domboldalon elindulva kellett felugratni, és felugrás után még a domboldalon, a csúszós-sáros füvön kellett visszafordulni a célhoz. Ez nekem két körben is 5 hibaponttal zárult, mert egyszer lefulladt a motor, máskor pedig kicsi volt a lendület. Kellemes meglepetés volt, hogy miután bevarrták nekem az ötöst, a Marozsán Gabit láttam felugrani a sziklára, és 3 hibával zárta a szekciót. Nagyon sokat fejlődött a legfiatalabb Sherco-s versenyző.

Meglepetés volt még számomra, hogy a GasGas csapat első számú, teljes importőri támogatást élvező versenyzője ezen a szekción már nem indult el. A kettes pálya után nem folytatta a versenyt. Feladta. Tudtommal nem sérült meg, és a motorja is jó volt. A kellemetlen az volt az esetben, hogy a nézők is sorra tették fel a kérdést, hogy a piros motorosok miért nem mennek? A Rigó Karcsi érthető volt, hiszen ő hobbista, aki most utoljára ment a haladók közt, és nem akarta kockára tenni további hobbista karrierjét. A Kiss Tomi kölcsönkérte a másik hátsókerekemet - megalkotván a Shergas, vagy Gasco motorhibridet -, így lett bütykös kereke, viszont az első gumija maradt pályagumi, így felmenni tudott, de lejönni nem a szekciókról.

Az egyetlen bátor GasGas-os az egy hónapja motorozó Váradi Tamás volt, aki hősiesen küzdve el is nyerte a közönségdíjat, amit egy babveteményesben való, óvatlan gázhúzást és tanyálást követő szaltósorozatával nyert el. Bár nekem a kedvencem az volt, amikor az ötös pályán a lejáróban nem tudott megállni, és csak az utalt arra, hogy már nincs a pályán belül, hogy a közeli csipkebokor hirtelen jobban rezeg, mint amennyire a szél libegteti...

A négyes pályán jött a legkeményebb megpróbáltatás. A kezdők miután leereszkedtek, egy oldalazón némi sziklasorral hintett folyamatos kaptatón jutottak vissza a hegytetőre. Néha-néha. Többen rossz irányba dőltek, és folyamatosan riogatták az ötös szekció főbíróját azzal, hogy feléje dobták motorjaikat, majd utánarepültek. Persze ő résen volt, és időben ellépett a közeledő veszedelem elől. A haladóknak egy meredek lejáró okozott kisebb gondot, majd ugyanaz a kanyar mint a kezdőknek, azonban nekik ezután egy majdnem két méteres sziklafalra kellett felugrani. Sokakat el kellett kapni, hogy ne essenek vissza, de a verseny vége felé már a Lengyel Peti is feljutott, aki ezen a versenyen indult először a Betával. A német versenyzők magabiztos technikai fölénye itt egy kissé meginogott, és nagyon látszott a német stílus hiányossága: minden a kanyar és a folyamatos haladásnak van alárendelve. A nagy sziklákra csak a profikat küldik fel. Itt látható volt, hogy ez a módszer még a magyarokétól is rosszabb.

Az ötös szekció egy rendkívül csúszós lejáróval vezetett egy csipkebokor tövébe, majd onnan ki. A kezdőknek egyenesen, a haladóknak még egy kisebb kaptatóval. Itt nem volt nullás senkinek, mert annyira csúszott az egész, hogy csak na. A végére a haladók az utolsó kanyar után gyakorlatilag, úgy ahogy voltak, oldalt, álló kerekekkel csúsztak le a dombról be a célba.

Aztán jött a neheze, mert vissza a járhatatlanság küszöbét súroló kocsiúton a célba, felvenni a második körlapot, és uzsgyi megint előröl. Összesen négyszer. A verseny végén azért még egy hatalmas zápornak kellett esnie, nehogy jól érezzük magunkat. A verseny vidám ütemben haladt. Az összekötő kocsiút mellett sorakozó pincékből ugyan először egy baltával hadonászó idős - kissé problémás - gazda lépett elő, /aki, miután a kihelyezett rendőr jobb belátásra térítette el is párolgott/ később viszont barátságos kis társaságok invitálták az elhaladó motorosokat egy kis közös borozgatásra. Kohl Jani szerzett is magának egy kétliteres helyi nedüt...

A verseny végére ismét összerázódott a társaság, és a díjkiosztó a megszokott ütemben zajlott. A helyezésért járó kupák átadását követően két különdíj került átadásra: egyik a fent említett eset miatt Váradi Tamásnak, a másik a helyi vendéglátó intézmény jóvoltából a legfiatalabb magyar versenyzőnek, Dobor Sanyinak, aki a bajnokságban, összetettben a harmadik lett. A nevezésből összegyűlt pénzt jótékony célra fordítottuk: egy hatalmas bogrács őzpörköltet főzettünk belőle, amit aztán jól megettünk. És boldogság volt a vége.

Sajnos le kell vonnom azt a tanulságot, hogy a legszebb hazai eseményekkel továbbra sem foglalkozik a média kellőképpen, és egy kis időjárási nehézség csak hazánkban jelent problémát a rendezvényekben. Azt hiszem, ha nem a trialmotor.hu rendezi, és nem vállalom be - anyám jóváhagyásával: mondván ő úgyis sokat szokott csuklani, most még ez a pár emlegetés belefér -, hogy a pályák iránti felelősséget vállalom, hát még a verseny is elmaradt volna. Kár lett volna, mert a németek imádták a pályát, és azt mondták, jó volt idejönni, és tanulni tőlünk. (!)

A verseny méltó befejezése volt a kupasorozatnak. Én - személy szerint - megköszönöm a szervezésben és a rendezésekben nyújtott segítséget mindenkinek, és örülök, hogy a trialmotor.hu csapatának tecnikai szakértője lehettem a sorozat alatt. Nagy élmény volt velük a csapatmunka.

Szöveg: Szelei Feri                                                                                        Képek: www.trialmotor.hu

Haladók:

1.	Szelei Ferenc (Sherco)	40.
2.	Marozsán Gábor (Sherco)	28.
3.	Török János (gas-gas)    FELADTA	20.
4.	Tóth Gergely (Sherco)	12.
5.	Lengyel Péter (Montesa-Honda)	9.
6.	Jürgen Schmidt	8.
7.	Rigó Károly                    FELADTA	7.
8.	Szalai Norbert	4.
8.	Jörg Brennenter	4.
9.	Danny Hain	2.

Kezdők:

1.	Légár Zoltán (Beta)	34
2.	Kohl János (Montesa-Honda)	21.
3.	Dobor Sándor (Montesa-Honda)	15.
4.	Kenyeres Ádám (Sherco)	14.
5.	Pémer Tamás (Beta)	12.
6.	Kuncz Attila (Montesa-Honda)	10.
7.	Farkas Attila (Fantic)	10.
8.	Házos Ferenc	6.
9.	Kiss Tamás                                     FELADTA	3.
10.	Töttő Balázs (Beta)	3.
11.	Váradi Tamás (Gas-Gas)	3.
12.	Nagy István	2.
13.	Huzsvar Kálmán	0.
14.	Komjáti Ferenc	0.
15.	Rak Botond	0.
16.	Mohácsi Gábor	0.
17.	Papp Endre (Gas-Gas)                    FELADTA	0.
18.	Ternesz Ferenc	0.
19.	Lengyel Gabriella	0.
20.	Markus Rothlener                            FELADTA	0.
21.	Jens Brennreuter                             FELADTA	0.