A kutya "elválaszthatatlan" az embertől. Szokták is mondani: hű társa. Emlékszem anno az keltette fel a figyelmet, amikor a kutya elől futott az ember. Aztán nagyot változott a világ és most már az a menő, amikor vele együtt, egy célért kocog az ember.

A kutyakrosszt, vagy kutyás futást Magyarországon sokan a kutyafogathajtáshoz sorolják, pedig egy teljesen új, két évvel ezelőtt megjelent sportágról, sőt egy egész sportágcsaládról van szó. Ide tartozik még a kerékpáros-kutyakrossz, a canimars (a kutyás gyaloglás) és a canirapid (a kutyás rövidtávfutás) is, valamint a caniroll (a kutyás roller). Közös bennük, hogy "pórázt" a gazdi nem a kezében fogja, hanem az a derekához van kötve.

A "cani-sportágak" világszinten sem nevezhetők régi sportoknak. A szülőhaza Franciaország, itt alakult ki tíz évvel ezelőtt, először a canicross. A szándék az volt, hogy az emberek szerettek volna együtt mozogni (aztán később már sportolni is, ami már mindenképpen minőségi különbség) a kutyájukkal - méghozzá nyáron is. Az, hogy "nyáron is", azért fontos, mert télen, ha van hó, ott a kutyafogathajtás. Az egy kutyával rendelkezők viszont nem igazán űzhették ezt, hiszen a fogathoz minimum négy állat kell. Ezért alakult ki legelőször is a síjöring, amihez elég egy kutya: itt az ember lábán síléc van, s így húzza őt az eb. A legelső kutyás futók tehát azok síjöringesek voltak, akik nyáron akartak együtt mozogni kedvencükkel.

Olyannyira fiatal sportágról van szó, hogy még nemzetközi szövetség sem alakult, az eddigi Európa-bajnokságokat is az őshaza Franciaországban rendezték; a következő kontinensviadalt azonban már Csehországban tartják. A franciákon és a cseheken kívül igen nagy népszerűségnek örvend a sport még Belgiumban, Németországban, Svájcban, Luxemburgban, Szlovákiában és Ausztriában is. Szlovénia és Horvátország hasonló helyzetben van, mint mi, éppen terjedőben van a sportág.

Európán kívül az egyetlen cani-sport-nagyhatalomnak Ausztrália számít, ahol már kitalálták a legújabb változatot is, a canirollt. Ez, mint neve is mutatja, a kutyás rollert jelenti. Minden ugyanaz, a különbség csak annyi, hogy az ember egy rolleron áll. A canicross lényegében a kutyás terepfutást jelenti, a kerékpáros-kutyakrossz ugyanez, csak az ember biciklin "utazik". A canimars a kutyás távgyaloglás, tulajdonképpen teljesítménytúra. Míg a canirapid a kutyás rövidtávfutást takarja, egyszáz, kétszáz és négyszáz méteren.

A cani-sportoknál nagyon nagy a jelentősége van a verseny lebonyolításának, menetrendjének. Az első, 1990. november tizennyolcadikán, a belgiumi Malonne-ban rendezett versenyt már e szerint - az azóta hagyománnyá vált program alapján - tartották. Minden verseny kétnapos, általában szombat-vasárnap rendezik. Az első nap húsz-harminc résztvevővel, és öt-nyolc kilométer hosszú futammal telik. Ekkor együtt versenyez mindenki, veterán és gyermek, profi és amatőr, férfi és nő. A vasárnap viszont már a helyezések eldöntéséről szól. Kettesével vagy hármasával indítják a versenyzőket, az egymás ellen küzdőket a szombati helyezések alapján állítják össze. A táv itt már csak másfél és három kilométer között van. A két eredmény összesítéséből alakul ki a végeredmény. A győztes a verseny abszolút és egyetlen aranyérmese lesz, mindenféle kategorizálástól függetlenül. Külön díjazzák viszont a férfiak és a nők korosztályos elsőit. A végeredmény kihirdetése után aztán következik az örömfutás, melynek során általában három ember-kutya páros áll össze, hogy versenyezzenek, "gálázzanak" egymással.

Hazánkban egy egyesületbe (Magyar Canicross-sportegyesület) tömörülnek azok, akik űzik ezt a sportot. Ez harminc embert (és persze hozzájuk tartozik harminc kutya is) jelent; ők eddig a kutyafogathajtó-versenyeken indultak, természetesen külön futamban, de idén már saját, önálló eseményeket akarnak szervezni.

Aki tehát kiszorul a főváros utcáin kanyargó tömegfutóversenyről, még nem kell, hogy kutyául érezze magát...

[mozduljvelünk]