2010. 04. 11.
Legutóbb Konyival 2007-ben voltunk itt. Azóta számtalan alkalommal vetítettem a 2007-es expedícióról sokféle közönségnek és az évek során, úgy tűnik, átszíneződött ennek a szakasznak a hangulata. A képeket vetítve és nézegetve az ázsiai fedett gleccserekről, a jégfolyamokról, a szublimáció következtében létrejövő fantasztikus alakú jégtűkről, a jakhajcsárok egyszerű életéről mesélek közönségemnek. Aztán hopp!, megérkezünk 6400 méterre, az Előretolt Alaptáborba. Elfelejtettem mennyi kínszenvedéssel jár a még akklimatizálatlan szervezet számára ennek a szakasznak a megtétele. A keserű dialógusokat, miközben az IBC-ből a végtelennek tűnő középmorénán csoszogunk, a kegyetlenül tűző napsütést, miközben se erőnk, se kedvünk megállni, hogy a vékony légrétegen áthatoló gyilkos napsugarak ellen 50-es, 100-as faktorú krémmel bekenjük magunkat… és megint, és megint… Megfeledkeztem arról az érzésről, hogy a fejemet egy akváriumba merítették és én ezen az opálos szűrőn keresztül szemlélem a világot, … talán mindez nem is velem történik… de mi mást csinálhatnék, még ha ilyen lassú is vagyok, még ha minden sejtecském tiltakozik is… tovább kell csoszognunk.
Konyival egy elhagyatott sziklás táborhely-féleségnél szundítunk talán fél órát, majd tovább. Az utolsó száz métereket, az utolsó fél órákat zombi filmeket meghazudtoló mozgással teszem meg. 17:00, mire elérem az EAT (Előretolt Alaptábor) első sátrát. Itt kapok egy bögre teát, és útbaigazítást a mieink holléte felől. Konyi 19:00 körül érkezik meg. A tábor még nagyon kezdetleges állapotban. Bár hosszú távon itt is külön-külön sátrunk lesz (a hegyi táborokban alszunk egy sátorban), most semmi se érdekel: bedőlök a sátorba, rádiózom Konyival, majd, amikor megjön, nyammogunk valami ételféleséget. Nekem eszembe jut a mangalica sonka. Vágok belőle egy-egy szeletet. Jó sós. Egyszerre azon kapjuk magunkat, hogy alszunk. Fejem a sonkán pihen.
2010. 04. 12.
A napunk egy lassított anti-burleskre emlékeztet. A rendkívül híg légkörben az elhatározás szikrájának kigyulladásától a tényleges cselekvésig hosszú és elasztikus ív vezet. Felébredünk. Kb.:
- Horkoltam?
- Ja…
- Te… ez a sátor egy vízgyűjtő vályúban van…
- Ja… Hát, az nem igazán jó… hosszú távon…
- Szundítsunk még… Te tudnál?...
- Ja, most finom meleg a nap…
Majd 1 óra múlva, lassú, tompa mozdulatokkal felöltözködünk. Odakint ragyogó napsütés. Idefent, a 6300-6400 méteres Előretoltban rajtunk kívül csak a kínai katonai expedíció van… Nekik valószínűleg nem volt választásuk – mosolygunk.
A táborunk nagyon nem emlékeztet egy professzionális expedíció előretolt alaptáborára. Nincs közösségi sátor, nincs WC sátor, a konyhasátor pedig egyelőre „könyököl”, azaz csak fele magasságában állították fel. Itt fogyasztjuk el felejthető reggelinket. Nincs sok étvágyunk.
Reggeli után nekilátunk, hogy kikaparásszunk két sátorhelyet állandó előretolt alaptábori sátrainknak. Az oldal-moréna aprózódott kövei és acélkemény jege, de főleg minden mozdulatunkra az egekbe felpörgő pulzusunk csak lassú, keserves munkát tesznek lehetővé. Azért ebédre elkészülünk. Ebéd után nekilátunk a húzózsákok, hordók szétpakolásának. Estére elkészülünk. Este, egy felejthető vacsora után bevackoljuk magunkat hálózsákjainkba. Nem számítunk mély és pihentető alvásra. Az éjszaka, ha ez még lehetséges, a szél még az eddigiekhez képest is erőre kap. Vastag pihe hurkáinkban forgolódunk és a szelet átkiabálva diskurálunk. Amíg eszünkbe nem jut, hogy rádióink is vannak. Most már 5 W teljesítménnyel hidaljuk át a két sátor közti 5 méteres távolságot, megvitatva a közben otthonról befutó választási eredményeket. Mulatságos lenne visszahallgatni. Hajnal felé nyugtalan álomba merülök: azt álmodom, hogy titkos ügynök vagyok, elkapnak az indiai határon és megkínoznak.
2010. 04. 13.
Felébredek és kinézek a sátramból. Odakint kb. 10 cm hó borít mindent. Dáviddal megbeszéljük az éjszaka eseményeit – a szokásos átóbégatós módszerrel. A reggeli után (ízetlen pufi palacsinta és tojás volt) Dávid, akinek már indulhatnékja volt, összecsomagolt és 8:30-kor lendületesen megindult. Én úgy terveztem, hogy még fél órát pihenek. Vesztemre. Mire elindultam volna, az erős szél következtében a közben felállított ebédlősátor rudazata megtört és térdre ereszkedett, s a belül rekedt szakács és konyhás fiú kétségbeesetten próbált magának utat törni a kijárat felé a sátorponyva alatt a krumpli halmok, edények, akkumulátorok és egyebek között. Kívülről jól láttam mozgásukat és gyengéden igyekeztem terelni őket a szabadság felé.
A törött sátorrudakkal persze birkóztunk egy darabig, mire az erős szélben – úgy, ahogy – megint felállítottuk a sátrat, sok-sok kalapálás, kötözgetés árán.
Így sajnos egy újabb óra késéssel kezdhettem csak meg ereszkedésemet az Alaptábor felé. Az előttem haladó Dáviddal – a változó terepviszonyok és a növekvő távolság miatt – nem is volt végig rádiókapcsolatom, de nem sokkal a beérkezés előtt sikerült a kapcsolatfelvétel, így Dávid valóra válthatta kívánságomat és a sötét, hideg éjszakában, hóesésben elém sietett egy kulacsnyi Varázsitallal. Az éjszaka nem kellett ringatni.
2010. 04. 14.
Nem sietünk a felkeléssel. Az Alaptábort 5 cm hó borítja. Szívesen pihenek a tegnapi éjszakai lejövetel után, körbevesz a hálózsák melege. De – sajnos – nem élvezhetem sokáig a kiérdemelt pihenést: a konyhasátor felől kétségbeesett jajkiáltás hallik: elromlott az expedíció központi invertere. A ventilátornak erős amper szaga van, a ventilátor nem libben, a diagnózis egyértelmű és a műtét is elkerülhetetlennek látszik. Közben Dávid elővarázsolja saját inverterét a sátrából. A konyha máris fellélegzett, bár az új csoda csak 160 W, míg a régi, bedöglött 350 W-os volt.
A beavatkozás nem lesz egyszerű: léghűtésről át kell állnunk vízhűtésre: kétkedve, reménykedve néz a közönség. Végül egy fólia bélésű zabpehely dobozba helyezem az erősen átalakított invertert, összekapcsolom Dávid inverterével, és az erősebb invertert egy műanyag zsákba helyezve víz alá merítem. Az egész – bombára emlékeztető – szerkentyű egy ütésálló kofferbe kerül.
Ebéd után elindulunk Hotel California felé. Csündej, régi barátunk mosolyogva terel minket a sátor-fogadó belseje felé. (Azoknak, akik a 2007-es expedíciónkat nem követték nyomon, elmondjuk, hogy az Alaptábor alatt pár kilométerrel minden évben kiépül egy szezonális sátorváros, amolyan tibeti vadnyugat a semmi közepén. Egy-egy sátor egy-egy fogadó, ahol szárított jak-lábat, nudlilevest, sört és egyéb ínyencségeket fogyaszthat a megfáradt utazó, miközben a helység közepét uraló vaskályhában vidáman ég a jaktrágya.)
A meleg helységben Dáviddal még sokáig beszélgetünk, majd mélyen alszom a Csündej által ránk polcozott súlyos paplanok alatt, a lócán.
Klein Dávid & Várkonyi László,
Everest Alaptábor (5200 m)
Dreher 24 Everest Expedíció (2010)
EDGE 8000 – Eseményhorizont
Szerző: szabadban
