Lovasíjászatról általában...

Mielőtt valaki elkezd lovasíjászni, nem árt, ha tisztában van azzal, hogy miért is akarja ezt csinálni valójában. Úgy gondolom négy oka lehet ennek, négy úton lehet felé közelíteni: műkedvelőként, sportolóként, harcművészként és hagyományőrzőként. Fontos ezekkel tisztában lenni, mert csak a cél azonos többé-kevésbé, de az odáig vezető út az nem. Az is lehetséges, hogy ez az elején még nem nyilvánvaló és csak később kristályosodik ki, de előbb vagy utóbb ennek kell a belső mozgatórúgóvá válnia.

Az íjászatot és a lovaglást külön is meg lehet tanulni, sőt, általában külön szokás ezt elkezdeni.

Íjászat:

A lovasíjászat által megkövetelt lövésmód alapjaiban különbözik a gyalogos (általában angol típusú) lövészettől. A gyalogos lövész (egy a fején lévő) fix ponthoz húz és célozva lő. Erre lovon nincs mód, mert egyrészt ha több lövést akar leadni egymásután, akkor nem vesztegetheti az időt célzásra, másfelől a vágtató (tehát minden irányban! mozgó) ló hátán nincs is lehetősége a célzásra.

A ló hátán alkalmazható lövésmódot dinamikus íjász stílusnak is szokták nevezni. Jellemzője, hogy nincs fix pontra húzás, a lövész általában vállgödörbe húz. Így eltűnik minden, ami a célzást elősegítené és pusztán az ösztöneire támaszkodhat. Ezt jól begyakorolni hosszú idő és eleinte egyáltalán nem jár sok sikerélménnyel, ellenben annál több eltört vesszővel.

Ma a legtöbb lovasíjász mediterrán fogással lő, maga Kassai Lajos is (bár az ő lövésmódjának megvan az egyértelmű oka), és vállgödörbe húznak. Véleményem és tapasztalatom szerint ez a fogásmód kevésbé alkalmas a lovon való használatra, mint a sztyeppei, más néven mongol húrfogás, mert nincs semmi, ami megtámassza a vesszőt, és az billeghet vagy lefújhatja a szél, de húzni mindenképpen vállgödörbe kell.

Lovaglás:

Az alapokat nyugodtan el lehet sajátítani egy lovasiskolában, aztán azt sürgősen el kell felejteni és megtanulni azt a fajta lovaglási módot, ami alkalmas a lovasíjászathoz. A lovaglást nem Angliában találták ki hanem több mint 4000 éve a sztyeppén. Az angol nyereg és lovaglási mód lényegében a lóversenyzéshez (díjugratás, díjlovaglás, stb.) alakult ki. Lényeges különbségek vannak már magában a nyeregben is, ebből adódóan a lovas tartása is eleve más. A sztyeppei lovas sosem használ „kikönnyítés”-nek nevezett mozgásokat, amik a ló számára nem is biztos hogy könnyebbséget jelentenek. A célja a lóval való tökéletes együttmozgás. Ezen felül sorolhatnám még a különbségeket, de ez most nem célom.

Ló:

A lovasíjászat legfontosabb eleme. Mint ahogyan az emberek különfélék, a lovak sem egyformák. Vannak köztük olyanok, melyek alkalmasak a lovasíjászatra, és lesznek olyanok, melyek nem. De amelyek alkalmasak, azok sem egyféle mértékben.

Első feladat, hogy a ló szokja meg azt, hogy íjat használnak a hátán. Ezzel több dolgot kell egyszerre megtanulnia. Elég sok lovat pálcáznak, így rossz képzettársításaik vannak minden eszközről, amit egy lovas kézbe vesz, ezt ki kell belőle nevelni. Riadozni fog továbbá a zajtól, amit a hátán lévő íj pendülése kelt. És nem utolsó sorban érheti ütés a lovat lövés közben és erre sem szabad, hogy kitöréssel reagáljon, ezt természetesnek kell tekintenie. Ennek megtanulása idő és nem minden lónál egyforma, lesz, amelyik egy nap alatt megszokja és lesz, amelyiknél hónapokig tarthat. Az a szint is különböző, ameddig a lovak eljutnak ebben. Egy részük csak arra lesz alkalmas, hogy egy adott lovasíjász pályán végigvágtasson, és a lovasa lőjön róla, más részük pedig alkalmassá válhat arra, hogy nagy és zajos nézősereg előtt lehessen vele bemutatózni akár a mozgó ló hátán felállva is, mert azt is fegyelmezetten fogja viselni. A paletta széles, de ez sajnos a ló megvásárlásakor nem látszik előre.

Lovasíjászat kezdetei

Amint eddig is írtam, minimálisan kell hozzá egy olyan ló, amelyik alkalmas rá és be van erre lovagolva. Érdemes ilyenkor elmenni valakihez, aki lovasíjászik, és egyszerűen órákat venni tőle, ha hajlandó erre.

Az ő lova nyilvánvalóan megfelelő a feladatra ezen felül sok olyan hasznos tanáccsal tud szolgálni, amit nem érdemes fáradtságos munkával újfent kitalálni, hanem meg kell fogadni és legfeljebb a saját adottságainkhoz igazítani.

A technika elsajátítása eltart egy darabig. Én úgy gondolom, kell hozzá egy év intenzív gyakorlás, hogy az ember biztonsággal üljön a nyeregben, és megfelelő technikával lőjön. Ha ezt elérte, akkor az első lépést megtette a lovasíjászathoz vezető úton, ettől kezdve már csak a hátralévő életét kell erre szánnia.

Én azt hiszem, hogy aki nem a műkedvelő vagy a sportoló szintet választja, annak mindenképpen vennie kell saját lovat (természetesen a saját ló nem szintfüggő), mert továbblépni már csak így lehet. Továbblépés alatt nem az elért pontszámokat értem, hanem mást, olyasmit, aminek egy része bennünk zajlik le. Ha valaki tehetséges és ezt az egészet csak szabadidő sportnak tekinti, akkor is lőhet 150 pontot versenyen. Egy meghatározott szint fölött azonban mindenképp kialakul bennünk, hogy ezt az egészet miképp éljük meg. És ha ez a harcművészet vagy a hagyományőrzés, akkor már nem csak a külsőségekben megmutatkozó dolgok lesznek fontosak.

Megpróbálom egy példával felvázolni, amit eddig leírtam.

Rokon dolog például a pusztakezes harcművészet.

A műkedvelő mindegy milyen stílust válasz, mert számára az a fontos, hogy megfelelő karban tartsa magát fizikálisan, és közben még élvezze is, amit csinál.

Egy sportoló, egy, a harcművészetekből a huszadik században kialakult küzdősport keres magának.

A harcművész pedig valami olyasmit, aminek a gyökerei régre nyúlnak és valóban művészi fokra emeli a harcot.

A hagyományőrző azt az egyetlent, vagy azon kevesek egyikét, ami a legősibb, régen a mindennapok része volt és ma már a történelem egy darabja.

Eredményekben ez kevéssé fog megmutatkozni, talán csak annyiban, hogy az első csoportba tartozók kevesebbet töltenek gyakorlással és ezért szükségképpen kevesebb pontot érnek el, de nem biztos, hogy a lőtt pontérték olyan fontos.

Ló:

A lovasíjászatban egy társad van, és az a ló. Sok hibát elkövettem magam is a lóval szemben eleinte. Kezdetben úgy éreztem tőle, függök és emiatt túlzott jelentőséget tulajdonítottam neki. Lényegében elvesztettem vele szemben a vezető szerepemet. Ezt aztán hamar kinőttem és mindenáron vezető szerepre törekedtem. Ha élni akarnék a helyzetkomikummal, azt mondanám, hogy átestem a ló túlsó oldalára. Sokszor olyan dolgokban is ráerőltettem az akaratomat, amelyikben fölösleges volt. Többször voltam vele durva és ez komoly hiba. Aztán részben kényszerből, úgy hozta a sors, hogy szabályosan összeköltöztem a lovaimmal. Ha odaléptem a teraszajtóhoz a lovaim, néztek rám vissza az üveg túloldaláról. Egyszerre felelősség költözött közös lakunkba. Reggel mikor felébredtem azt éreztem, hogy előbb róluk kell gondoskodnom. Este mikor hazaértem magától értetődött, hogy róluk gondoskodom, és csak utána ülök le az asztalhoz. A vacsora is jobban esett, amikor láttam őket is enni.

Sokkal mélyebb kapcsolat alakult ki köztünk. Megismertük egymás mozdulatait, gesztusait és kiszámíthatóbbá váltak a reacióink. Megismertek és én is őket.

Ló tartása:

A ló egy szabad élőlény, így is kell rá tekinteni. Ez vonatkozik a tartási helyére és a táplálkozására is. Saját megfigyelésem szerint ló nem szeret istállóban tartózkodni. Ha nem ott kap enni, akkor –20 fokban is szívesebben tartózkodik a szabad ég alatt. Néhány alkalommal felhőszakadás idején láttam őket csak fedél alá húzódni.

A http://szittyalovasijasz.hu/ alapján!