A gyakorlás legyen érdekfeszítõ, kerüljük a monoton, egyhangú tevékenységet. Ahhoz, hogy eredményt érjünk el, többszöri gyakorlás szükséges. Alapfeladatoknál (kiugrás, földetérés, hajtogatás, stílusgyakorlás) szinte folyamatos gyakorlásra van szükség. Vigyázat! A rosszul begyakorolt mozgásokat nagyon nehéz kijavítani. A gyakorlás kezdeti szakaszában a berögzítés a cél és sokszor kell csinálni. A készség elérése után csak szinten kell tartani.
 

5.) Az ismétlés

Minden tanulási folyamatra az ismétlés teszi fel a koronát. Oktatáskutatók kimutatták, hogy néhány hónap után a jól megtanult anyagnak is csak kb. 25-30 %-a marad meg az emberek fejében. Ezért azt az ismeretet, amelyre gyakran szükségünk van, állandóan ismételni kell. Az ismétlés a tananyag új szempontok szerinti felelevenítése. A tananyag tételes megismétlése helyett a lényegi összefüggéseket összekapcsolva a tananyag legfontosabb elemeit kell kiemelni. Ismételni több okból szükséges. Nagyobb anyagrész befejezésénél, hogy egészében lássák a növendékek az anyagot, a tanfolyam végén, hogy áttekintsük az anyag lényegét, a továbbképzõs tanfolyam elején, hogy felidézzük a továbbhaladáshoz legszükségesebb ismereteket.
 

6.) Az ellenõrzés és értékelés

Az ellenõrzés legfontosabb tényezõje, hogy az oktató minél szélesebbkörû információt kapjon növendékei tudásáról.
Ezért nem szabad elszalasztani egyetlen alkalmat sem, hogy ezeket a jelzéseket megszerezzük., különösen akkor, ha kevés alkalmunk van rá. Mind az oktató, mind a növendék érdekelt az ellenõrzésben : mindkettõnek a munkáját minõsíti.
Az oktató ugyanakkor értesül arról, hogy mit nem értettek meg, mi szorul kiegészítésre, korrigálásra. Az ellenõrzésnek sokféle lehetõsége van. Az elméleti ismeretek legismertebb ellenõrzési formája a szóbeli felelet. Ehhez kapcsolható egy másik növendék szóbeli bírálata. Ennél a formánál az oktatónak észben kell tartani a hibás részeket és a jól elmondottakat is, mert neki viszont szóbeli értékelést kell adnia az elhangzott feleletrõl. Felelet közben - fõként a gyengébbeknél - segítõ kérdést, vagy kérdéseket is feltehet vagy a növendékekkel feltetethet. A szóbeli feleletbe ne szóljunk bele, mert megzavarhatjuk a felelõt. Bírálatunkat a végén mondjuk el. A tanfolyamon ne játsszuk a tanár bácsit, ne állítsuk fel a növendéket felelésnél, kezeljük egy kicsit felnõttként. A szóbeli feleletnél a többiek kiegészítéseket is tehetnek; ezért mindig dicsérjük meg a közremûködõket. A szóbeli feleletekkel egyidejûleg egy - két növendéket a táblánál, két - három növendéket kis papírra leírt kérdéssel írásban vagy rajzban feleltethetünk. A papírra írt kérdéseket a következõ foglalkozásra javítsuk ki ; ne töltsük vele az idõt. Az írásbeli feleletek közül használható a felmérõ dolgozat, mely a tudásszintet célozza meg; a röpdolgozat, amely a fogalmak ismeretének tisztaságát mutatja meg ; a témazáró a nagyobb anyagrészek befejezése után azt vizsgálja, hogy melyek a legkevésbé ismert témák, de ad egy általános képet is a tanfolyam és a növendékek tudásszintjérõl. A témazáró formája lehet több kérdésbõl álló , írásbeli választ váró dolgozat, de lehet feleletválasztós, kiegészítendõ, kapcsolódást jelzõ, kakukktojásos és még sok hasonló feladatból álló teszt vagy mindkettõ kombinációja. A vizsgadolgozatok a legkomolyabbak. Ennél elõnyös, ha központi kérdésekkel, központi vizsgáztatók íratják és javítják. Így az oktatók munkájáról is képet kaphatnak, de a biztonságot is szavatolják. A gyakorlati ismeretek ellenõrzése természeténél fogva folyamatos, mivel készségeket kell kialakítani. Az értékelésre is minden alkalmat fel kell használni, mert munkára ösztönzi a növendékeket, aktivizálja õket, és jobb teljesítmény elérésére sarkall. Az értékelésnek sokféle módja van. Elsõ az érdemjegy, mely az iskolai öt fokozatot utánozza. Ezt az egész tanfolyam alatt a komolyabb teljesítményeknél alkalmazzuk. Kisebb teljesítményeket szóbeli értékeléssel ismerünk el. Sokszor elég egy mondat, egy megjegyzés, egy szó: kitûnõ!
 
Az értékeléshez szempontokat lehet összeállítani. Ezek közül talán a legfontosabbak:
- a növendék mennyire ismeri a tananyagot;
- mennyire vett részt a kiképzés alatt a munkában;
- hogyan tudja a tanultakat alkalmazni;
- milyen tagja volt a közösségnek.
Ezek alapján szöveges értékeléseket írhatunk növendékeinkrõl.
A foglalkozások típusai szerint megkülönböztethetünk :
- új anyagot feldolgozó foglalkozást ;
- új ismereteket alkalmazó foglalkozást ;
- egy ismeretkört vagy ismeretköröket ismétlõ-rendszerezõ foglalkozást;
- ellenõrzõ foglalkozást.

Az ismeretszerzés, gyakorlás, rendszerezés, ellenõrzés a gyakorlatban nem különül el mindig így egymástól. A foglalkozások többsége a típusok valamilyen kombinációi. A foglalkozások szerkezeti felépítése mindig a kitûzött célnak megfelelõ legyen.
Az új ismeretek közlésénél :
- célkitûzés és figyelemfelkeltés (motiváció) ;
- az új anyag feldolgozása (ismeretszerzés-elemzés-általánositás);
- a legfontosabb tények kiemelése, rögzítése vázlatban;
- gyakorlati alkalmazás;
- értékelés.

Az új ismeret alkalmazásánál :
- célkitûzés és motiváció;
- az ismeretek felidézése;
- a gyakorlat bemutatása;
- a gyakorló feladatok elvégzése;
- ellenõrzés, értékelés.

Ismétlõ-rendszerezésnél:
- célkitûzés és motiváció;
- szempontok ismertetése;
- ismétlés-rendszerezés;
- az általánosító vázlat leírása;
- értékelés.

Az ellenõrzõ foglalkozásnál nincs típusos szerkezet, mert többféle módon lehet levezetni . Az írásbeli ellenõrzéseknél maga a dolgozat megírása a cél és csak a következõ foglalkozáson történik meg a tipikus hibák megbeszélése, korrigálása és értékelése. A szóbeli ellenõrzésen minden hallgató kap egy-egy rövidke kérdést és az arra adott válasz azonnal javítható, de más módon is megoldható.
Az értékelés mérje fel:
- a növendékek tényismeretét;
- az ok-okozati összefüggések és az általánosítások ismeretét;
- a fogalmak ismeretét;
- az ismeretek tartósságát;
- a gyakorlati alkalmazás képességét;
- a jártasságok és készségek szintjét.

Az oktató önképzése és felkészülése:

A világ és a sportág technikai fejlõdése megköveteli az oktatótól, hogy lépést tartson a fejlõdéssel, állandóan képezze magát és fejlessze általános mûveltségét. Érdeklõdjön sportágunk hazai és nemzetközi eseményei, hírei iránt. Használja fel az újdonságokat oktatói munkájában. Ugyanakkor tanulmányozza a pedagógiai módszereket, azok alkalmazását és próbálja munkáját azok alapján megszervezni. A felkészülést nem csak az ismeretek megújítása és gyakorlati megtapasztalása jelenti, hanem a kiegészítõ eszközök (régi rajzok, plakátok stb.) felújítása, kezelésük elsajátítása, új eszközök beszerzése is. Az oktató nem vezethet foglalkozást felkészülés nélkül, mert növendékei észreveszik, elveszti tekintélyét és munkája eredménytelen lesz, majd a balesetek is menetrendszerûen bekövetkeznek. Az új ötletek mindig jól jönnek, de az ötletszerûség már nem mindig eredményes. Az új ötletek alkalmazását is a felkészülés során alaposan meg kell gondolni, hogy hol alkalmazható és melyik foglalkozáson történjen. A rögtönzést nem lehet kikapcsolni az oktatásból, mert a növendék nem passzív befogadója az oktató szavainak és új szempont szerint tesz fel esetleg kérdést. Itt rögtönözni szükséges, mert a növendék elgondolását kapcsolni kell az elõadás gondolatához, zökkenõmentesen beilleszteni és tovább folytatni a foglalkozást a tervezett irányba. Erre nem lehet elõre felkészülni, de számításba kell venni. Különösen kezdõ oktatónál lehet kellemetlen. Rögtönzésre azonban nem lehet alapozni a foglalkozást. A foglalkozásra az oktató mindig készítsen foglalkozási vázlatot. Ez a foglalkozási vázlat ma már egész mást jelent, mint egy évtizeddel ezelõtt. Akkor azt tervezték, hogy mit fog csinálni az oktató, mit mond, mit kérdez, mit mutat meg. Ma inkább azt kell megtervezni, hogy mit végeztetnek el a növendékkel. A mai pedagógiában a munkáltatás elve korszerûnek mondható. Az a jó foglalkozás, ahol az idõmennyiség háromnegyed részében nem a tanár, hanem a növendék dolgozik. Persze ez nem áthághatatlan szabály, mert az oktatói magyarázatra idõnként és helyenként szükség lehet. Egy régi mondás ezt tartja : '' Ha hallom, megértem. Ha látom, megjegyzem. Ha csinálom, tudom.''

A foglalkozási vázlat ma inkább egy forgatókönyvhöz hasonlít, amelyben az oktató kijelöli a szerepeket:

Megjelöli a kombinált feleltetés feladatait; jelöli a motiváló gondolatokat; kijelöli a növendékek munkáltatását; közbeírja, hogy hol, mit és mivel szemléltet; jelöli a szükséges tanári magyarázatot; bejelöli a gondolkodtató kérdéseket; felírja a részösszefoglalások kérdéseit és az utána leírandó vázlatrészeket; leírja a summázatot, a végösszefoglaló szavakat; végül nem írja le, de nem felejti el a foglalkozáson végzett munka értékelését és az arra érdemesek megdicsérését. Mindehhez bejelöli a szükséges idõmennyiséget és igyekszik betartani. Néhány rövid tanács még a munkához. Ne markoljon sokat, mert nem tudja tartósan rögzíteni. Különösen az ejtõernyõzésnél nem szabad felületesen kifejteni a témát, mert ez életveszélyes lehet. Ne kalandozzon el a tervezett anyagtól. A témát megérteni kell, ne tûrje el a magolást. E mondatok után felkiáltójelek illenének, de ezek csak ajánlások. A foglalkozási vázlathoz írja oda tapasztalatait azonnal, és az esetleges változtatások módját, mert egy év múlva már nem emlékszik rá. A javított vázlat tovább használható. 

A foglalkozások elemzése:

Az oktató a foglalkozás levezetése után, nyugodt körülmények között elemezze ki saját foglalkozását. Könnyebb a dolga, ha valaki látta a foglalkozását, mert ketten jobb eredményt érnek el. Akármilyen jól is tervezte meg valaki a foglalkozását, azt százszázalékosan nem tudja végrehajtani, de nagyon jó eredményeket el lehet érni. Ahhoz, hogy az elemzésnél ne legyen sok munkánk, az elemzés szempontjait már a felkészülésnél vegyük figyelembe. ezért inkább felkészülés-elemzés szempontokról elõnyösebb beszélni. Így tudatosabbá válik a tervezés és ennek megfelelõ lesz az elemzés is.

Felkészülés-elemzés szempontok.
A célkitûzés és annak megfelelõ tartalom, a pedagógiai tartalom megfelelõsége. A személyiségfejlesztés minõsége és lehetõségei. A tudományosság betartása. Az anyag érthetõségi szintje és a hallgatók képzettségi szintje azonossága. A tények és általánosítások kifejtése . A foglakozás jellegének kiválasztása megfeleljen a tartalomnak és a didaktikai feladatnak. Az anyag részekre tagolása. Az oktató, illetve a növendékek munkájának szervezése. A technikai segédletek használata. Az idõbeosztás. A módszerek helyes kiválasztása. A módszerek kombinálása. A hallgatók aktivitásának biztosítása. A fogalmak értelmezésének elõsegítése. A szemléltetés szervezése. Gyakorlás és készségek kialakítása. A vázlat minõsége. A növendékek érdeklõdésének kiváltása, közremûködésük. Figyelem. Fegyelem. Az ismeretek elsajátítása.

Az oktatói vezetõszerep:

Viszonya a hallgatókkal. Az oktató stílusa, magatartása, hangja, tekintélye, felkészülése. A kitûzött célok elérése. A hallgatók mennyiségi és minõségi tudása. Az eredmények megtartása, a hibák kijavítása.

Nagyon nehéz jól kérdezni. Ennek igazságát az oktató maga is észreveheti, ha foglalkozására bevisz egy magnetofont és visszahallgatja. Sõt, más dolgairól is tudomást szerezhet. Videofelvételérõl nem is beszélve. Ennek segítségével javíthat magatartás-, beszéd-, és kérdéskultúráján. A kérdésfeltevés ott kezdõdik, hogy kinek milyen kérdést teszünk fel? Ez motivációs jelentéssel is bír. Ha gyenge képességû növendéknek nehéz kérdést adunk, akkor nem tud rá válaszolni és reménytelennek fogja látni helyzetét azok mellett, akik azonnal, csodálatosan tudnak válaszolni. A hallgatók a kérdés hatására gondolkodni kezdenek, majd megfogalmazzák a választ és ez elég ahhoz, hogy megtartsák emlékezetükben. Lesz, kinek semmi sem fog eszébe jutni, de hallva a kérdésre adott választ, lassan beletanul. Ha a növendékek is tehetnek fel kérdéseket egymásnak, akkor lassan õk is megtanulnak pontosan fogalmazva kérdezni. A kérdésfeltevés a logikus gondolkodás egyik alaptényezõje. A jó kérdések jellemzõje, hogy differenciáltak. Tényekre vonatkozó kérdések azonnali választ várnak, míg az elemzõ kérdéseknél kissé várjunk a válaszra. Eldöntést kívánó kérdéseknél az okra is kérdezzünk rá. Ok-okozati sort kifejtetni szándékozó kérdéseknél idõt kell hagyni a gondolkodásra. A kérdéseknek világosaknak, egyértelmûeknek, pontosaknak kell lenniük. A lényeget kiemelõ kérdéseket elõre írjuk le.

A hogyan kérdezzünk?-re sem könnyû a válasz, de a gyakorlat megtanítja az oktatónak:
- elõbb az egész csoportnak tegyük fel a kérdést és csak aztán szólítsunk fel valakit; (így mindenki kénytelen gondolkodni)
- ne tartsunk semmilyen sorrendet a felszólításnál ;
- mindenki vegyen részt a válaszadásban;
- néha adjunk fel a képességeiknél kicsit nehezebb kérdést is;
- a gyengébbeket bátorítsuk olyan kérdéssel, amit tudunk, hogy képes megválaszolni;
- a figyelmetlen növendéknek váratlanul tegyünk fel kérdést, esetleg többet is egymásután, de ne azt kérdezzük, miért nem figyel?
- belezavarodáskor mást szólítsunk fel, de késõbb újra hívjuk fel aki belezavarodott;
- a kiválóakat ne sokat szerepeltessük, mert a gyengébbek akkor rájuk hagyják a válaszadást. Az oktatók idõzavarukban szokták elkövetni ezt a hibát ,és a kezét feltevõ jót szólítják;
- a fõ kérdésre válaszolni nem tudóknak több segítõ kérdést tegyünk fel;
- a segítõ kérdést is az egész csoportnak kell feltenni, nem jó párbeszédet folytatni egy növendékkel;
- ne tegyen fel olyan kérdést, amelyre találgatni lehet;
- kerüljük a kilométer hosszú kérdéseket;
- a kérdéseket nyugodt beszédhangon tegyük fel;
- a meg nem értett kérdést átfogalmazva kell feltenni;
- a válaszadás is érthetõ és világos legyen;
- pontatlan, hiányos válasz nem elfogadható;
- a helyes választ adókat meg kell dicsérni és az eredeti gondolatokat is.

A legfontosabb oktatási módszerek összegzése
- az oktató minden foglalkozásra tervszerûen készüljön fel, ha régi vázlata van nézze át és szükség szerint változtasson rajta;
- a világítás, hõmérséklet, szellõzés, az ülõhely és az írófelület megfelelõ legyen;
- a foglalkozás kezdetén motiváljon, keltse fel a hallgatók figyelmét;
- a foglalkozást gyorsan kezdje el, ügyeljen a szakszerû magyarázatokra;
- az új anyagot könnyen megtanítható szakaszokra kell bontani, induljon ki az ismert anyagból;
- csak felfogható mennyiségben közöljön tényeket, összefüggéseket, fogalmakat és alapelveket;
- az oktató is egy dologra összpontosítson egyszerre, de a növendékek figyelmét se hagyja elvonni;
- mindig ismerje a hallgatók felfogóképességét és eszerint oktasson
- Az oktató érthetõen fejtse ki mondanivalóját, rövid mondatokban, egyszerû szavakkal, kerülve az idegen kifejezéseket;
- beszéd közben nézzen a növendékekre, szemével közben keresse meg mindegyikük szemét, elhitetve, hogy õhozzá beszél. Beszédében legyen lelkesedés;
- foglalkozás közben figyelje az arcokat is, vegye észre az értetlenséget és azt tárgyalja újra, más módszerrel;
- mondanivalóját színesítse, példákkal tegye érthetõbbé;
- tartson részösszefoglalókat;
- a szemléltetést a magyarázattal összhangban végezze, sokszor és sokféle módon az idõ függvényében, de mindenképpen biztosítsa mindenki számára annak láthatóságát;
- késztesse a növendékeket gondolkodtató, pontosan megfogalmazott kérdések feltevésére;
- minden teljesítményt értékeljen súlyának megfelelõen;
- az új ismereteket közlõ órán is gondolkodtassa növendékeit , vonasson le velük következtetéseket;
- az elméleti oktatással együtt gyakorlási lehetõségeket kell kialakítani, lehetõleg nem összezsúfolt, hanem tágas helyen;
- Meg kell értetni, hogy a legfontosabb az ejtõernyõzésben a pontosságon és a logikus gondolkodáson alapul az ugrás biztonsága;
- utasításokat és figyelmeztetéseket teljes csöndben, amikor mindenki hallja, csak akkor szabad kiadni;
- Mindig hangoztassa, hogy a biztonság a legfontosabb és a szabályok megsértése nem bátorság;
- tartsa tiszteletben a növendékek idejét, kezdjen és végezzen pontosan, a szüneteket tartsa meg;
- az oktató ne gúnyolódjon, ha értékeli a növendéket, kerülje a megjegyzéseket is;
- mindenkivel érdeme szerint bánjon, ne kivételezzen senkivel, a nõ hallgatókkal sem;
- mindenkivel egyforma udvariassággal beszéljen, növendékeit nevükön szólítsa;
- ha hibát követ el, ismerje be, ez tekintélyét és az iránta érzett bizalmat fokozza;
- ne hagyja magát a tárgytól eltéríteni, mert akkor kimarad valami és jobb két foglalkozáson jól elmagyarázva az anyagot megtanítani;
- hitvallása legyen az oktatónak, hogy jól elmagyarázva, mindent jól megmutatva, minden tévedést kijavítva, mindent begyakoroltatva engedheti vizsgára, és méginkább ugrásra növendékeit.      

Oktató - növendék viszony:

Az oktató és a növendékek viszonyát az elsõ találkozás, az elsõ benyomások már meghatározzák. Amennyiben rossz benyomások érik a növendéket, a kapcsolat laza lesz és otthagyja az ejtõernyõzést. A benyomások pozitív irányú megváltoztatása hosszabb idõ eltelte után lehetséges. Jelentõs befolyást gyakorol a kezdõkre a hely, ahol a kiképzés folyik. A piszok, a leromlott környezet, az elhanyagolt helyiségek taszítóan hatnak. Az elsõ találkozáskor az oktató köszöntse a kezdõket, mutatkozzon be és teremtsen barátságos hangulatot. Szóljon néhány mondatot magáról és okvetlen mondja el, õ hogyan került kapcsolatba az ejtõernyõzéssel. Elõnyös, ha nem tegezi növendékeit, de más gyakorlat is létezik. A foglalkozás ezután a növendékek bemutatkozásával folytatódik, amikor elmondják hol tanulnak vagy dolgoznak. Az ismerkedés után meg lehet kérdezni: ha találkoznának egy jó tündérrel és az teljesítené három kívánságukat, akkor melyek lennének azok?
A válaszokból az oktató következtethet a növendékek gondolkodására, értelmi képességeikre, mûveltségi szintjükre. Már el is kezdte a növendékek megismerését. Vázolja a továbbiakban a tanfolyam lefolyását, követelményeit. Ismertesse mi történik az elméleti és gyakorlati foglalkozásokon, adjon tájékoztatást a tanfolyam elsõ szakaszáról, a közvetlen elõttük álló feladatokról, arról, hogy mit várnak tõlük és miért ilyenek a foglalkozások. Beszéljen a jó kiképzés fontosságáról, a fegyelemrõl, mely alapvetõ a kiképzés, de az egész ejtõernyõzés folyamán. Mondja el mit ért fegyelem alatt. Említse meg, hogy mindenkinek lesznek nehézségei, de az oktatók átsegítik õket, ám ehhez szükséges az oktató és a növendékek, az egész csoport baráti együttmûködése. Fejtse ki, hogy az egész tanfolyam értük van, és az oktatói gárda meg akarja õket tanítani a balesetmentes ugrások végrehajtására. Bízzanak benne és, ha nem tudnak vagy nem értenek valamit akkor bátran kérdezzenek. Ekkor adja meg a lehetõséget a kérdések feltevésére és adjon szakszerû, pontos válaszokat, mert ezzel valóban bizalmat ébreszt maga iránt. A növendékek érezzék, hogy örülnek nekik és jóbarátok körére találtak. A foglalkozások hangneme ne legyen nagyon merev. Az oktató mindig legyen ápolt, jó ízléssel öltözött. A növendékek, ha megszeretik, azaz elismerik tekintélyét és tudását, még hanglejtésében, kifejezéseiben is utánozni fogják. A humor sem árt, csak nem szabad a foglalkozást elviccelni, mert a fegyelemnek akkor vége. Az oktató õszintén érezze jövendõ barátainak a növendékeket - hiszen késõbb együtt fognak ugrani és belõlük fog kikerülni a jövõ oktatógárdája - érdeklõdön elõmenetelük, életük, sikereik, örömeik, bánatuk iránt. Az oktató nem kiabálhat, nem hisztériázhat. Az elsõ foglalkozás végén vegyen elõ egy behajtott háternyõt és mutassa be az ejtõernyõ szétbontását. Ennek a hatása felmérhetetlen a kezdõkre. Nevezze meg fõbb részeit, engedje megfogni anyagát, és ha van idõ, a hevederekbe is bújhassanak bele. Úgy fogják érezni, hogy máris tanultak valamit, és az oktató nagy örömöt szerzett nekik. Búcsúzóul lelkesítse õket, hogy nem is olyan sokára õk is ugrani fognak, és igazi ejtõernyõsök lesznek. A további foglalkozásokon erõsíteni kell ezt a kapcsolatot és a csoport tagjainak kapcsolatát egymással. Legyenek közös programjaik, szórakozásaik, más különféle közös sporttevékenységeik. Be kell illeszteni õket a klub közösségébe is. Meg kell hívni a kezdõket egy klubestre, ahol a már kiképzett ejtõernyõsökkel is találkozhatnak. Az oktató minden erõvel tartsa együtt a közösséget és tegyen meg mindent a jó csoportszellem kialakulásáért. Az oktató lelkesedése átragad a növendékekre is, ez pedig sok problémán átsegíthet. Hozzátehetjük ehhez a bátorítást is, amelyre az átmeneti sikertelenségek esetén minden növendéknek szüksége van. Elkeseredésük megszüntethetõ egy  könnyebben - és biztosan - teljesíthetõ feladat adásával. Az elbizakodott, magával nagyon elégedett hallgató elõtt új perspektívát kell nyitni; egy nehezebb feladattal való megbízás finoman megérteti vele, hogy még nagyon sok dolgot nem tud és van még tanulnivalója. Biztatásként el kell magyarázni, hogy a tanfolyam idején egy hiba elkövetése nem végzetes dolog, ott még ki lehet javítani és ez is a tanulást segíti, nem csak az eredményes végrehajtás. A tanfolyam közben, a foglalkozások idejének egy részét beszélgetésre lehet felhasználni. Az ilyen kötetlen beszélgetéseken jobban megnyílnak a növendékek, érzéseikrõl, tulajdonságaikról közvetlenebb képet kaphatunk, mint a tanuló foglalkozásokon. A félénk, érzékeny, visszahúzódó típusokat többszöri foglalkoztatással be lehet vonni a munkába. Mivel a növendékek elõképzettsége egészen különbözõ, ezért türelmet kell biztosítani a mások által már unalmasat kérdezõk, mások által már túlhaladott problémát felvetõk részére. Ne engedjük, hogy társaik egyik vagy másik növendéket állandóan piszkálják, netán gúnyolják, érzéseiben megbántsák. Az oktatónak tudnia kell, hogy a tanteremben nem parancsnok, tehát itt inkább kérjen, mint utasításokat osztogasson és köszönje meg kérései végrehajtását. Kérései teljesítését inkább tekintélyével érje el, mint katonás eszközökkel. Más a helyzet a repülõtéren, ahol még fegyelmezettebben, még pontosabban kell végrehajtani a feladatokat. Ekkor is azonban törekedni kell, hogy a tekintély legyen az alap, ne a hangnem erõssége. Érezzék, hogy itt egy kicsit feszesebb az irányítás, de az oktatójuk ugyanaz a barátságos, jót akaró ember, mint akit eddig megismertek.

AZ OKTATÓK LEGFÕBB KÖTELESSÉGE ÉS FELELÕSSÉGE, HOGY NEVELJÉK A NÖVENDÉKEKET A BIZTONSÁGI SZABÁLYOK SZIGORÚ BETARTÁSÁRA, ÉS EZEKET MINDEN EREJÜKKEL TARTASSÁK MEG !

II. A KIKÉPZÉS PSZICHOLÓGIÁJA:
Az utóbbi évtizedben a sportpszichológia egyre nagyobb teret nyer a különbözõ sportágakban. A kezdõ sportolóktól az élsportolókig az edzõk egyre inkább igénybeveszik a sportpszichológusok szolgáltatásait. Amikor a sportolók elérték az emberi teljesítõképesség látszólagos határait, akkor már nem elég a sportolók fizikai erõfeszítése, az edzõ kiváló edzésmódszere, hanem szükséges kidolgozni egy olyan szellemi-lelki edzésrendszert is, amely abban a pillanatban hozza a csúcsteljesítményt, amikor arra a legnagyobb szükség van. Ennek biztosítása a pszichológusok dolga.
Valószínû, hogy soká lesz a magyar ejtõernyõzésnek pszichológusa. Addig is azonban szükséges az oktatóknak olyan módszereket megismerni, amelyek segítik munkájukat a kiképzésben és a sportolók felkészítésében. A biztonság növelése érdekében, a vészhelyzet elkerülése, vagy, ha már kialakult, az abból való menekülés elõsegítése érdekében alkalmazhatók pszichológiai módszerek. A szorongás, a stressz, a félelem, a pánik, az értelmi-mozgási lebénulás ellen fel lehet és kell készíteni a növendékeket, a kiképzett ejtõernyõsöket, valamint a sportolókat is. Ezeket a módszereket nem hazánkban fedezték fel, de kipróbált eszközök. Meg kell ismernünk ezeket és bizonyára lesznek olyan oktatók, akik ezek hazai alkalmazását kidolgozzák. A FAI felmérést készített az ejtõernyõs balesetekrõl az 1981-86-os évekre vonatkozóan. A világon ezidõben 375.OOO ejtõernyõs 6 millió ugrást hajtott végre, miközben 128 ugró vesztette életét. Megállapították, hogy az ejtõernyõzés évrõl évre biztonságosabbá válik Ez az oktatási módszerek javulását és a megbízhatóbb, korszerûbb technika alkalmazását feltételezi.