Kincsem Park.
Budapest. 2007. október 20.


Régóta volt már talonban egy érvényes, a Kincsem Parkba szóló meghívásom, amely hivatott volt némi fogalmat adni nekem az ügetőről, az istállók, a hajtók és a lovak mindennapjairól. Persze csak annyira, amennyire a néhány óra alatt az lehetséges egy teljesen laikus, és maximálisan tudatlan firkász esetében!

Az új élmények számára, október egyik igen hideg szombatját választottam. Talán valami belső intuíció sugallatára, vagy mert, egyszerűen nem lévén más dolgom, felemeltem a telefont, és nem sokkal a rövid egyeztetés után, már parkoltam le az autóval a teherporta mellé. A fondorlatos terveim sorra megdőltek, mert az öreg "huszár” - féle portás bácsi hajthatatlan maradt. Kénytelen vágtam neki az autó nélküli sötét, hideg és vagy 10-15 perces túrának. Természetes, hogy az új istállók a Kincsem Park másik végében vannak, de a legvégében!

Az áldott ember által támogatott séta, majdhogy nem unalmasan telt. Többen próbáltak meg elütni (behajtási engedélyesek), viaskodnom kellett két bizalmatlan külsejű betelepült kóbor kutyával és egyszer majdnem felborultam egy alattomos gödör miatt, de végül csak odaértem. A vendéglátóm Fenyvesi György hajtó is feltűnt a színen, és széles vigyor kíséretében nyugtázta, hogy végre ott vagyok, mint a hosszú agitációs munkájának végeredménye.

Szerencsémre látta rajtam, hogy a hideg és a hosszú séta nyújtotta élmények, pozitívnak egyáltalán nem nevezhető hatással voltak rám, így hamar beirányított a keresett istálló viszonylagos melegébe és biztonságába.

Ahogy idegenként beléptem az épületbe, az összes ló figyelme rám irányult. Nézegettek - méregettek, hogy ki lehet az új, és ismeretlen jövevény. Gyuri hamar megjegyezte, hogy az már jó jel, ha a lovak ilyenkor nyugton maradnak, ami nagyjából annyit jelent, hogy nem néznek potenciális veszélyforrásnak. Miközben hatoltunk tovább az istálló belseje felé, rövid oktatásban részesülök „fültanból”! A fakultatív „tantárgy” lényege a ló füleinek állása. Mikor, melyik fültartásnak mi a jelentése, mire figyeljek ha nem akarom, hogy a tervezett lófej megsimogatása, komoly vagy akár veszélyes harapássá módosuljon! Miután megálltunk a Gyuri „féle” lovak állása előtt, szinte azonnal tesztelni kezdtem újonnan szerzett ismereteimet. A felismerés élményével vizslattam a közel 500 kg-s állatok hallószerveit és nagy örömmel tapasztaltam, hogy a „fülesek” tokéletesen igaznak bizonyulnak! Minden értelemben!

Figyelemre méltó, hogy ezek a személyiséggel rendelkező állatok, milyen mértékben képesek tudatni az adott személyről (most éppen rólam) kialakított véleményüket. Úgy vettem észre, hogy a lovak többsége érdeklődéssel figyeli nem zavaró személyem minden mozdulatát, de még a hangom rezdüléseit is. Alig néhány másodperc elteltével, Gyuri egyik idősebb kollégája is megerősítette, hogy „befogadtak” a lovak. Akárhogy is, egy dolog biztos. Ezek a nemes, tekintélyes, szép, értelmes és tiszta tekintetű állatok igen nagy formák! Volt olyan, amelyik élvezte, ha dolgozott a fényképezőgép. Volt amelyiknek a vakú villogása tetszett, de volt olyan állat is, amelyiket kimondottan zavarta. Az egyik ló pózolt, és grimaszokat vágott, ahogy felemeltem a gépet. Volt, unott "ló”pofa, és akadt olyan paci is, amelyik egyszerűen fogta magát és hátat fordított mindennek, és mindenkinek.

Mondanom sem kell, hogy a vendéglátómmal hamarosan versenybe induló állat láttán, nógatni kezdtem a Gyurikát, hogy „mennyé má oda mellé, mer kép kő! A minnig jó”! Ezt lehet, hogy nem kellett volna, mert hajtónk egy laza mozdulattal elhúzta a biztonságot jelentő nehéz, rácsozott fém ajtót és már ott pózolt elmaradhatatlan vigyorával a ló (Impi) mellett… még pár fotó és készen vagyok. Ekkor Impi, nem tudom, hogy mit gondolhatott, de hirtelen, egy mozdulattal ott tornyosult felettem a jelentős állat feje. Ahogy Gyuri is mondta, nyugton maradtam, és tényleg nem fejelt le, nem harapta le az orrom, nem rúgott meg… egyszerűen közelről, jó alaposan, nagy figyelem mellett megnézett ”magának”. Gyuri megmutatta a másik lovat is, majd a szokásos "ló-mutató” ceremónia után elindultunk a szerszámokért, hiszen hamarosan idő lesz!

Kérdezem a Gyurit, hogy mi a rajtszáma? Közölte, hogy a 13-as, és mivel sokan indulnak majd a rajtnál, ő csak a második sorból indulhat el… Bátorítás miatt írtam ill. mondtam neki, hogy mire az idegessége?... Úgyis ő nyer! 

Erre RÁM NÉZ és hitetlenkedve vigyorogni kezd...

Ekkor kicsit eltűnik, hogy megszerezze az ügető kocsit. Amíg vissza nem érkezett, figyeltem a lovak folyamatos felszerszámozását. Az egyik, az érdeklődési köröm magára vonó paci szinte csámcsogva élvezte a bejárat mellett talált, általam szállított kicsi sárgarépák ízét.

Gyurika visszaérkezett a kocsival. Beállította a helyére a fura kétkerekűt majd egy gyors mozdulattal, lekötötte az állat nyelvét a szája alsó feléhez. Mint kiderült, ez gyakorta használt módszer az ügetőn, ami azért kell, mert ha a ló, a zabla alól kihúzza a nyelvét valahogy, ráadásul még csökönyös is az állat, akkor megy, amerre kedve van! Ilyenkor nem túlzottan érdekli a háta mögött ordibáló, 60 kg körüli, kicsi, és (ilyenkor) egyre idegesebb emberke. Ezzel az egyszerű lekötös megoldással a veszély maradéktalanul kiküszöbölhető. Gyuri elkészült az állat felszerszámozásával, és a lószerszám ellenőrzésével. Megbeszéltük, hogy elindulok, mert gyalogosan vagyok, és a pálya mellett találkozunk , ahonnan talán néhány fotó is kerekedik majd!

Alig értem ki, már jöttek sorban a versenyen indulók, fittyet hányva a szitáló esőnek. Gyuri is érkezett. Intett, intettem és már el is húzott a pálya távolabbi régiói felé, hogy Impit és önmagát bemelegítse. Közben a hangos közölte, hogy 5 perc a rajtig. Majd 3, majd 1 és:

RAJT.

Életemben első alkalommal történt meg velem, hogy néhány méter távolságra robog el mellettem 14 eszét veszített versenylóból álló mezőny. Az biztos, hogy hatásos, mivel a legkisebb porcban is érezhető a paták dobogása, a kocsik dübörgése. Szokatlan, de nem félelmetes!

Ahogy az AUTÓSTART befejeződik, és a startoltató autó is elhagyta a pályát, megindulnak ezerrel. A lovakon körülbelül ugyanaz a versenyszellem látható, mint egy „emberi” futóverseny résztvevőin. A lovak számára sem létezik a verseny alatt más. Semmi sem számít, csak rohanni kell nagyon, és utolérni az elöl futó fajtársat! Így is tettek, mind a 14 ló és fogata.

Az első körben, sok minden nem történt… mindenki végezte a dolgát. A lovak és a hajtók ügetnek! Első kör vége. Az eső egyre jobban esik. A második kör elején még minden, az előző kör állásához hasonlít a legjobban. Ekkor ér a mezőny oda hozzánk. Zihálnak, fújtatnak, gőzölögnek az állatok, pattognak az ostorok. Gyurika meg ösztönzi az Impit. Jól látom őket! Nézem, mintha kötelező lenne. Hiszen én, életemben első alkalommal vagyok lóversenyen, és lehet, hogy nem azt nézem, amit kellene. Ki tudja. Viszont az Impi valahogy közelebb van már a többihez. És igen, hiába a tapasztalatlanság, jól látom, hogy Gyurinak szinte lobog a haja a védősisak alatt, annyira szedi a lova a lábait, Ekkor tűnik fel a „szpíkernek” is, aki szintén szárnyalva, azonmód fellelkesült hangon kezd tudósítani. De ez már a harmadik kör. Impi a mezőny közepében. Még mindig gyorsul az a ló! Hihetetlen. Gyuri kapcsol és szépen a külső ívre tereli a lovat. Harmadik kör vége. Impi leiskolázta az összes ellenfelét és hatalmas előnnyel, toronymagasan megnyeri a versenyt!

Csak vigyorgok csendben, miközben a többi körülöttem álldogáló ember meg néz bambán, hogy mi lehet velem. Ha tudnák…

A mezőny levonul, de Gyuri sehol! Mint kiderült a 13-as kihúzta az egyetlen piros golyót a fehérek közül, így Impi mehetett doppingvizsgálatra! Bő húsz perc múlva jön a Gyuri sétálgató üzemmódban és tologatja maga előtt a kocsit, mert Impi a doktor bácsinál időzik éppen. Furcsa kép. Gyuri tolja a kocsit, amelyen ott lógnak a ló szerszámai, csak a ló hiányzik! Még szerencse, hogy nem olyan nehéz az a sportszer. Odaér hozzám, amire én azonnal kezdem a monológot, hogy: "Na ugye! Mit mondtam én neked?"

Erre RÁM NÉZ, vigyorogni kezd, de már nem hitetlenkedik...



Írta: cézé