Sok mindent el lehet mondani az újonnan megválasztott elnökségről, egyet azonban biztosan nem, nem ülnek a babérjaikon. A nyári szünet alatt az elnökség elkészítette a kosárlabda sportág felemelkedését szolgáló, a sportág minden szegmensét érintő stratégiai anyagot. A dokumentum jelentőségét jelzi, hogy hasonló szakanyag régen nem készült a magyar kosárlabda sportban.
A sportág egészét érintő reformok hiánya az elmúlt évtizedek eredményeiben is folyamatosan látszódnak, különösen drámaian romlott a helyzet az elmúlt néhány évben. A sportágban résztvevő fiatalok száma csökkenésnek indult, a nemzetközi tendenciákkal ellentétesen a női csapatok száma is rohamosan fogy, az utóbbi öt évben az utánpótlás Európa Bajnokságok összesített pontversenyében az előkelő 13. helyről a 22. helyre csúsztunk vissza. A hat korosztályos válogatottunkból mindössze egy, az U16-os leány válogatott szerepelhet jövőre az „A” divízióban. A hazai és nemzetközi versenyben évről évre csökken a sportág versenyképessége, ami a meglévő nehézségeket és problémákat tovább élezi. Sajnos a tendenciák azt mutatják, hogy nem jó irányba megyünk.
A sportág új stratégiájának első nyilvános bemutatójára és szakmai vitájára zsúfolásig megtelt a Sportok Háza legnagyobb tárgyaló terme a sportágat szerető és féltő szakemberekkel.
Az idei szezon kezdete a szabályváltozások jegyében indul, a világ szinte összes kosárlabda pályáját újra kellett festeni. A mérkőzések új pályán kezdődnek, ideje, hogy a magyar kosárlabda sport is új pályára lépjen, ezzel a mottóval indította a Szövetség Főtitkára, Dr. Sterbenz Tamás a sportág új stratégiáját bemutató konferenciát.
A stratégiai célok közül kiemelte, hogy a kosárlabdázás legyen a legnépszerűbb teremsportág Magyarországon a játékos és a nézőszám alapján, illetve játékosaink, klubcsapataink és a válogatottjaink legyenek versenyképesek a nemzetközi porondon.
Kiemelte, hogy az előrelépés egyik nélkülözhetetlen alapfeltétele, hogy a résztvevők egymás szempontjait megbecsülve úgy dolgozzanak a közös sikerért, ahogyan azt egy profi csapatban is teszik.
A sportág felemelkedése megvalósíthatatlan szervezeti és szakmai reformok nélkül. A sportág szervezeti felépítése jelenleg nagyon tagolt, ennek következtében a sportág irányítása nem egységes. A jövőben az MKOSZ Elnökségének kell a sportág valódi irányítójának lennie, csak az egységes irányítás, az egységesen elfogadott elvek teszik lehetővé a sportág felemelkedését. Ehhez az Alapszabály módosítása szükséges, amiről a soron következő, várhatóan novemberben összehívásra kerülő rendkívüli közgyűlés dönthet.
A jelenlegi szervezeti felépítettségben a Megyei Szövetségek jogállása nem felel meg a hatályos törvényi előírásoknak, ezért a Területi Szövetségek jogi személyisséggel való felruházása egyik előfeltétele annak, hogy később önálló Amatőr Tagozattá fejlődhessenek.
Teljes átalakításra szorul a Szövetségben működő különböző bizottsági rendszer is. Kisebb létszámmal és hatékonyabban kell dolgozni, így a valódi szakértelem és a számonkérés is megvalósítható.
A szervezeti átalakításhoz tartozik, hogy a jövőben a Férfi és Női Tagozatok a vegyes és hivatásos rendszerű bajnokságok legmagasabb osztályainak bajnokságát bonyolítják le, az alacsonyabb osztályú, az utánpótlás és amatőr bajnokság a Szövetséghez, illetve a Területi Szövetségekhez kerülnek.
Elengedhetetlen, hogy a Szövetség egységes marketing stratégiával rendelkezzen, ehhez szükséges az egységes gazdálkodás és a bevételek központosítása. Ki kell dolgozni az egységes szabályzatot a vagyoni értékű jogok értékesítésére és hasznosítására.
A sportág szervezeti felépítését és irányítását érintő változások mellett a sportág talán egyik legneuralgikusabb pontja az utánpótlás nevelés. Ezen a téren átütő változások szükségesek. Ezek egy része már a megvalósítás útjára lépett, de a jövőben a tömegesítés mellett 12-14 éves kortól a minőségi utánpótlás nevelést kell előtérbe helyezni. Ennek érdekében minőségi képző központok kerülnek kialakításra, ahol a sportág legtehetségesebb fiataljai a legjobb körülmények között készülhetnek fel. A tapasztalt edzőkből mentori hálózat kerül kialakításra, feladatuk a tehetségek felkutatása és pályafutásuk figyelemmel kisérése lesz.
Nagyon fontos, hogy az utánpótlás válogatottak évközi versenyzését meg tudjuk szervezni. A nyári időszakban lejátszott néhány felkészülési mérkőzés nem elég a nemzetközi versenyben a kiemelkedő eredmények eléréséhez.
Az elkövetkezendő néhány hétben várunk minden jobbító szándékú javaslatot és véleményt. Folyamatosan járjuk az országot és kezdeményezzük a szakmai anyag vitáját, hogy két hónapon belül olyan végleges sportági stratégia alakuljon ki, amellyel a kosárlabda sportág végre elfoglalhatja méltó helyét a hazai és nemzetközi sportéletben – zárta előadását Dr. Sterbenz Tamás.
Az előadást követően a sportág jelenlévő vezető szakemberei elismerően üdvözölték az igényes és a sportág egészét érintő stratégiai anyag elkészítését. A felszólalások közül, többen felhívták a figyelmet az iskolák fontosságára, a szakemberképzés egységesítésére, illetve arra, hogy a szakmai elképzeléseket a rendelkezésre álló anyagi lehetőségekhez kell alakítani.
Az előadás vázlata alább letölthető. A vélemények figyelembe vételével elkészült írásos anyagot pedig hamarosan közöljük.