Tíz dolog, amit (eddig még) nem tudtál a ritmikus gimnasztikáról

Egy ritmikus gimnasztikázónak ritmikus gimnasztikáról érdekességet mondani kicsit olyan, mint homokot hordani a sivatagba – úgyis tudnak (majdnem) mindent –, viszont a világ legszebb és legnőiesebb sportjának vannak olyan kulisszatitkai, amik ismeretlenek a nagyközönség előtt. Nézzünk tízet!

1. A RITMIKUS GIMNASZTIKÁZÓK TÖBBET DOLGOZNAK, MINT BÁRKI MÁS. Ha összehasonlítjuk ritmikus gimnasztikában az edzésmunka és a szőnyegen, versenyzéssel töltött idő arányát, elképesztő differenciát találunk. Egy elit rg-s minimum heti 24-36 órát edz, vannak, akik ennél is többet. Ezzel szemben a szőnyegen versenyzéssel töltött idő évi 2, legfeljebb 3 óra. Egy ritmikus gimnasztikázó sportkarrierje nagyjából 99.9 százalékát edzéssel, 0.1 százalékkal versenyzéssel tölti. Ezer óra edzésre jut egy óra verseny. Mivel ebben a sportban a szertornával szemben nincs szerspecializáció, mindenki dolgozik az összes szerrel, és ez rendkívül idő-, valamint munkaigényes tevékenység.

2. A TESTKONTROLL ABSZOLÚT MESTEREI. Az összes sportoló közül a ritmikus gimnasztikázók a leghajlékonyabbak, leglazábbak, és alighanem a szem-kéz koordinációban is a legjobbak. Sőt, az elmúlt évtizedben még sokkal erősebbek és atlétikusabbak lettek, mint korábban: érdemes megnézni, mennyire tökéletesen kidolgozott izomzata van sok versenyzőnek, például az izraeli Viktoria Veinberg Filanovszkinak vagy az orosz Alekszandra Szoldatovának. A lazaságra meg csak egy példa: a legtöbb ember arról is csak álmodik, hogy valaha lemegy spárgába, a ritmikus gimnasztikázók békésen ellazítgatnak székek között spárgában. Ne próbálják ki otthon.

3. RENDKÍVÜL BEMELEGÍTÉSIGÉNYES A SPORTÁG. Az extrém ízületi megterhelés miatt nagyon fontos az rg-seknek a hosszú és alapos bemelegítés, amely akár 3 óráig is eltarthat. Az Európa-bajnokságon a versenycsarnokban 120 percük van a tornászoknak melegíteni, majd átmennek a szólító zónába – és ezelőtt dolgoztak már az edzőcsarnokban is!

4. NEM JÓ HAMUPIPŐKÉNEK LENNI. Az egyik legkellemetlenebb baleset, ami versenyen érhet egy rg-st az, hogy leold, lerepül vagy elszakad a forgócipője. A forgócipő csak a lábujjakat és a talppárnát takarja, feladata a forgások gyorsítása és persze a láb védelme az óriási dinamikával végrehajtott mozdulatoknál. Ha egyszer elveszti a tornász, már csak egy dolognak drukkolhat: hogy ne a forgó lábáról repüljön le a cipő. Az elmúlt olimpiákon mindig volt egy „Hamupipőke", ráadásul általában nagy sztárok jártak pórul (Rióban az ukrán Anna Rizatdinova, Londonban a dél-koreai Szon Jon Dzse). A forgócipő egyébként nem kötelező, de igen hasznos.

5. A DRESSZEK ANNÁL IS DRÁGÁBBAK, MINT GONDOLNÁK. Meglehetősen messze kerültek a dresszek a régi, egyszerű tornaruháktól: csillogás, kristályok mindenhol, gyakran divatbemutatókon látott ruhák „átszabásai" ritmikus gimnasztikára. Egy tornásznő dresszkollekciója a magyar versenyzők esetében is sok százezer forintos érték, az oroszok akár milliós dresszeket is használhatnak. A ruhák magas ára miatt a csapatok gyakran házon belül adják tovább a dresszeket vagy nemzetközi börzén adják el őket. A versenyszőnyeg egy nap végén rendszeresen csillog a leeső kövektől.

6. NEM KIZÁRÓLAG NŐI SPORT. Bár a ritmikus gimnasztika hivatalosan exkluzív női sport (az olimpiai programban csak a szinkronúszás és az rg nem koedukált sport), több országban van kultúrája a férfi rg-nek is. Spanyolországban férfi bajnokságot is rendeznek, Japánban pedig a helyiek kifejlesztettek egy akrobatikus elemekkel „felturbózott" sportágat, amelyet férfi ritmikus gimnasztikának neveznek. Inkább a szinkrontorna lenne a legjobb kifejezés rá, egy viszont biztos: elképesztően látványos!

7. EZ A KELETI BLOKK SPORTJA. A ritmikus gimnasztika őshazája a Szovjetunió, nem csoda, hogy az egykori keleti blokk országaiban van a legnagyobb kultúrája és elismertsége a sportnak. Egy orosz ritmikus gimnasztikázó sztár valódi hírességnek számít hazájában, hisz a sportág társadalmi elismertsége igen magas. Eddig 207 felnőtt aranyérmet osztottak ki rg Eb-ken, 203-at volt keleti blokkbeli ország vitt el. A kivételek: egy-egy Európa-bajnoki címet szerzett Görögország, Franciaország, Spanyolország és Izrael. Magyarországnak 3 bronzérme van eddig az Európa-bajnokságokon.

8. VAN EGY NAGYON IS FÉRFIAS SZURKOLÓTÁBOR. Az rg-szurkolótáborok híresek fülrepesztően magas hangú buzdításuktól – aki hallotta már a spanyolokat vagy az olaszokat teljes hangerővel szurkolni, aligha felejti el ezt. Azerbajdzsán felbukkanását viszont mindenhol mély férfi szurkolás kíséri: az azerieket ugyanis népes férfi tábor buzdítja a versenyeken, futballszurkolói stílusban. Sok csapatnak szervezett, egyenpólós szurkolótábora van, az olaszok meg a futballultráktól tanulták a drukkolást: transzparensek, gázdudák, kereplők, az élőképek és a pirotechnika azért még várat magára.

9. AZ ÖRÖK KONTY BIRODALMA. Szinte minden ritmikus gimnasztikázó szoros kontyban viseli a haját, bár a díszítő elemekből és fonásokból rendkívül sokféle van. A szabálykönyv annyit ír elő, hogy a hajviseletnek „ rendezettnek és ápoltnak kell lennie" – tehát elvileg akár rövid frizura is lehetne, de olyat régen nem láthattunk nemzetközi versenyen. Tilos a tornászt potenciálisan veszélyeztető testékszerek és ékszerek használata. Érdemes megfigyelni, hogy egyre több tornásznak van tetoválása – a leggyakoribb talán az olimpikonokon az ötkarika, de sokan a sportággal kapcsolatos szimbólumokat tetováltatnak magukra.

10. A HELY, AHOVÁ MINDEN TORNÁSZ VÁGYIK. A ritmikus gimnasztikázóknak az egyik legnagyobb álom eljutni a baszkföldi Euskalgym gálára, melyet Vitóriában rendeznek meg minden évben. Nincs verseny, csak gála: kizárólag a legjobb és legszórakoztatóbb versenyzőket, a legnagyobb közönségkedvenceket hívják meg. A rajongás döbbenetes: 8-9000 néző tombol minden nap, a tornászokra testőröknek kell vigyázni. Egészen elképesztő videókat és történeteket szoktak megosztani a versenyzők, akiket Vitóriában rocksztárokként rajonganak körül. A jegyekért akár 50 000 forintnak megfelelő összeget is kiadnak.