Versenyhorgászatról

    A sportok zömének, így a versenyhorgászatnak is Anglia a szülőhazája. Később terjedt át a szárazföldi kontinensre, ahol a franciák, a belgák és a német horgászok is hamar megkedvelték, majd futótűzként vált népszerűvé Olaszországban, majd a többi országban is.   

Versenyhorgászat Magyarországon

    Ilyen-olyan horgászversenyekről a két világháború közötti időszakban a horgászsajtóban is megjelentek híradások. Ám ezek elsősorban baráti, családias horgász összejövetelek voltak. Az ötvenes évektől  kezdve azonban egyre-másra mind komolyabb versengésekre került sor. Különösen a győri, a bajai, mohácsi, szegedi és miskolci horgászok körében népszerűsödött a versenyszellem, s ezeken a területeken alakultak ki a mai modern versenyhorgászatunk első bázisai.   

    Az ötvenes évek elején Rómában megalakult a Nemzetközi Sporthorgász Szövetség (CIPS), amelynek 1955-től Magyarország is a tagja. 1954. nyarán Pármában bonyolítják le az első Édesvízi Sporthorgász Világbajnokságot. Ezek a tények jelentős hatással voltak a hazai versenyszellem növekedésére is.  Országszerte működött a német területekről nálunk is elterjedőben lévő horgász dobósport, s élversenyzőink jelentős sikereket arattak Európa-szerte. Berényi János, akkori MOHOSZ főtitkár és dr. Holly Iván, a szövetségi iroda munkatársa oroszlánrészt vállaltak az első Országos Horgászbajnokság megszervezéséből és lebonyolításából (1964, Ráckeve).    

    Ez volt tehát a kezdet, amit aztán napjainkig további 38, immár modernizált magyar bajnokság követett. Közben 1965-ben a magyar válogatott „belekóstolt” az igazi megmérettetésbe, s tisztes helytállással vett részt a romániai Galatiban megrendezett 12. világbajnokságon. Aztán rá két évre mi kaptuk a megtisztelő megbízatást. Ki gondolta volna? Elérkezett 1967. augusztusa Dunaújvárosban, ahol Magyarország rendezi a CIPS 14. Édesvízi Sporthorgász Világbajnokságát. Éspedig a Berényi-Holly szervezte lelkes csapatmunkának köszönhetően kitűnően. Ám nem csak a rendezés érdemel elismerést, legjobbjaink helytállása is, hiszen az akkoriban rekordnak számító 18 résztvevő ország csapata közül a rangos 8. helyen végeztünk, míg egyéniben Kocsis Sándor a még előkelőbb hatodik. A sikeres szereplésben komoly érdemei voltak Finta István szakvezetőnek, s segítőinek.

Régi idők „focija”, élversenyzői

    A dunaújvárosi VB nagy fellendülést hozott versenysportunk számára. 1968-ban a középmezőnyben végeztünk az írországi, majd 1969-ben a németországi világbajnokságon. Aztán néhány évi kiutazási „szünet”. Az 1972. évi prágai VB-n csapatunk ismét az élvonalban: hatodikként végeztünk. Ugyancsak 6. csapatunk az 1973. évi franciaországi megmérettetésen. Aztán a lengyelországi, a bulgáriai és az osztrák VB sikertelensége. Talán a kudarcokra – de más egyébre is – vezethető vissza, utána hosszú „szünet”.

    Kik voltak ennek az időszaknak a nagymenői? Elsősorban a kétszeres magyar bajnok Palasits György és Kocsis Sándor. A két győri „mágus” nyomában a bajai Hobler János, a dunaújvárosi Mészáros Kálmán, a miskolci Dancsó Béla, Német László, és a budapestiek: Ferenczy Dénes, Hajós Gyula, Szűcs István, Horti János, Hunyady Szabolcs, Opris Sándor, Zombory Tamás. A csongrádi Forgó Lászlót egy pécsi Herman Ottó emlékverseny kapcsán így mutatta be dr. Holly Iván: - ez az az ember, aki a horgászat minden csínját-bínját ismeri. Hát ez volt az „ősidő”. Finta Istvántól aztán Rékasi Béla, majd Révai Zoltán veszi át a szövetségi kapitányi szerepet, s alapozzák meg a további fejlődést.

    1984-től ismét részt veszünk a világbajnokságokon. Előbb egy svájci kudarc, majd Firenzében osztályrészünk a középmezőny. 1986-ban Strasburgban megint a fellendülés: csapatunk az 5. helyig kűzdötte fel magát, egyéniben azonban nem remekeltünk. Az 1987. évi portugáliai (Coimbra) VB-n pont fordított a helyzet: a csapat „száll el”, viszont Hunyady Szabolcs egyéni 5., ami azóta is a legnagyobb magyar egyéni VB eredmény. VB szereplésünk most már évről-évre folyamatos, ám a Kentner László, Gáspár János, Szűcs István és Hajós Gyula vezényelte magyar csapatok valahogy a középmezőnybe „ragadnak”.

    1991-ben ismét világbajnokság Magyarországon. Helyszíne a Szeged-matyéri evezőspálya, amely alig képes befogadni a rekordot döntő 28 nemzet résztvevőit. A lebonyolítás nemzetközileg is széleskörű sikert aratott, ha nem is akkora „csinnadrattával” folyt le, mint az emlékezetes dunaújvárosi. Sajnos a remélt, és valljuk be, várt magyar versenysikerek elmaradtak.

    Hogy a korszak élversenyzőiről is szó essék, a már említett Mészáros Kálmán megnyeri ötödik magyar bajnokságát, a bajai Engert János pedig negyedszer állhat fel a dobogó csúcsára. Közben feltűnik néhány nagy név: a győri Tímár Gábor (már nyeri a bajnokságokat), a csongrádi Lantos família (hol a mama, hol pedig a fia nyeri a nagy meccseket), - Horti János, az „örök második” viszont kora miatt hagyja abba az aktív versenyzést.

    A hetvenes évek közepén sor kerül a horgásznők első versenyére, amit egy nyúlánk, szöszi ráckevei kislány, Rimer Noémi utcahosszal nyer. A krónikás az akkori időszakban hétben határozta meg bajnokság nyeréseinek számát, de lehet az akár nyolc is, míg a másik csodahölgy, a pécsi Gédert Béláné ötszörös bajnok. Hol ez nyer, hol az. Rózsika aztán abbahagyja, Noémi viszont most már Devecseri Józsefné néven aratja az újabb és újabb sikereket. Feltörekvő vetélytársa a kunhegyesi Gál Lajosné (immár a női szövetségi kapitány).

    Mielőtt áttekintenénk az utóbbi tíz év versenyeredményeit, íme egy kis játékos „örökválogatott”: Mészáros Kálmán, Engert János, Horti János, Kocsis Sándor, Tímár Gábor, Német László (immár férfi válogatottunk szövetségi kapitánya).

A versenyhorgászat hatása horgászatunk fejlődésére

    Versenyhorgászatunk fejlődésének áttekintése után meg kell még emlékeznünk arról is, hogy milyen hatással volt – van is – hazánkban a horgászat általános fejlődésére.

    A versenyeket – kivált a nemzetközi versenyeket – már korábban is érdeklődők tömege látogatta, bizony szükség van a nézőket a versenyzőktől elválasztó kötélkordonra. A nézők jelentős része számára – hiszen nem is horgászok – csak szórakoztató „attrakció” a versenyzők ügyködése, a halfogás. A horgász nézők soraiból egyesek kedvet kaptak, hogy hasonlóval – egyesületi vagy megyei szinten – maguk is megpróbálkozzanak. Igazi jelentősége azonban a harmadik csoportba sorolható, ugyancsak horgász-nézők feltámadó érdeklődésének van, akik pályáznak versenyzői babérokra, viszont eszükbe jutott, hogy a versenyeken látható felszerelésekkel és módszerekkel próbálkozva az addiginál jóval eredményesebb lehet „szabadidős” horgászatuk. A versenyeken szerzett tapasztalatok birtokában – anyagi lehetőségeiktől is függően – igyekeztek beszerezni a versenyzőknél látott felszerelés egyik-másik darabját (elsősorban egyes bot típusokat, de akár a haltartó szákokat is), és a készségeik szerelésében, valamint használatában, no meg az etetésben is törekedtek követni a versenyeken látottakat. Az eredmény nem maradt el: elsősorban a fehérhalak horgászatában ugrásszerűen nőtt az eredményesség, és ma már a legkülönbözőbb álló- és folyóvizek mentén találkozni lehet ilyen „mesterré vált” horgászokkal, akik, ahol az célravezető, ott rakós bottal, másutt a körülményeknek megfelelő más felszereléssel – no és eredményességükkel – keltik fel figyelmünket.

 Magyar Országos Horgász Szövetség