05. 07.

Reggel 8-kor megérkezik Tara (csillag) és gazdája. Rögtön megkedvelem a határozott fellépésű, rakoncátlan, ötéves, alacsony marmagasságú, szürke heréltet. Könnyű, fémvázas nyereg pihen rajta, díszes szerszám, csengettyű a nyakában, sőt, a nyeregre még egy színes szőnyegdarabot is terítenek errefelé. Sajnos Tara eddig csak kétféle tevékenységet ismert: vagy a gazdája lovagolta, vagy egy magashegyi beteg, életéért rettegő turista kalimpált rajta, miközben ő vezetéken poroszkált gazdája mögött fél méterrel. Amint magunkra maradunk, kezdődnek a játszmák: néhányszor nekiken a falnak, és átgázolunk néhány tüskés bokron. A terep rendkívül meredek, az ösvény keskeny, és jórészt sziklalépcsőkből áll. Nincs lehetőségem rá, hogy kihajtsam.

Pangboche előtt még döntetlenre áll a meccs, bár miután kiskörre veszem (ami elég látványos a keskeny hegyi ösvényen, egy 150 méteres szakadék felett), tovább tudom noszogatni. Uzsonna után smst kapok budapesti őrangyalomtól. A tipp, hogy ha bele akar kenni Tara a löszfalba, vigyem bele párszor a fejét. A trükk működik. Még kétszer kiskörre veszem, és csudák csudája: barátok vagyunk.

A következő néhány órában nem győzöm csodálni új pajtásom képességeit. A mókus marmagasságú szürke szédítő meredekségű köves ösvényen kaptat fel s le velem, miközben az emelkedőkön néha szinte egymás mellett van a fejünk, annyira rá kell dőlnöm.

Ahogy a völgy kinyílik, lélegzetelállító látvány fogad: virágzik a rododendron, illata összekeveredik az orromban a boróka csípős illatával és a Tara tajtékos hátáról felszálló párával. Délután 2 körül érjük el Pangbochét.

Konyi fantasztikus időt futott (!), minden sherpát lehagyott, már itt van!

Lenyergelek és kikötöm Tarát száradni, inni adok neki, és nekiadom az utolsó almám.

Én csirkét eszem, Konyi salátát, paradicsomlevest, majd széles mosollyal öblítjük le az út porát egy Pepsi Max-szal.

Klein Dávid

Pepsi Max Everest Expedíció (2008)

Pangboche, 2008. május 7.

05. 08.

Ma elkopott egy acélbocskorom, miközben az Égigérő Fára kapaszkodom, lemállott rólam egy életem.

Azt már tegnap sejtettem, hogy Tarával megint tisztáznunk kell majd a rangsort. A terep ma sokkal egyenletesebb, igaz, végig meredek hegyoldalban, szakadék felett vezet az ösvény. Az első órában még jól megvoltunk, aztán Tara magára talált, és összeakasztottuk a bajszunk.

Az erőpróbára nem éppen szerencsés helyen került sor: ahogy kiskörre próbáltam venni, lovacskám belehátrált a szakadékba. Az első pillanatban – amikor éreztem, hogy a fara eltűnik a mélységben – úgy döntöttem, nyeregben maradok. Előredőltem, hogy kiugrassak, miközben alattunk elvált a meredély széle. Ekkor már persze mindketten ugyanazt akartuk, a homokos-kavicsos támfal azonban elengedte magát. A folyót hozzávetőleg 80 méterre éreztem magam alatt, amiből az első 20-30 méter közel függőleges letörés. Ahogy éreztem, hogy a ló hátrahanyatlik, és megpördül hosszabbik és rövidebbik tengelye körül, szabadulni igyekeztem a kengyelből és tőle.

A ló átrepült rajtam és felettem, miközben zuhantunk, és többször a falnak ütődtünk, ami nagy darabokban mállott-zúgott körülöttünk. Az első megpattanásunkkor a bal kengyelemtől még nem tudtam megszabadulni, így hiába kapaszkodtam meg, a ló továbbrántott, átrepült felettem. Talán harmadszorra pattantam meg, amikor alkarjaimra támaszkodva, lábaimat szétterpesztve, hasmánt sikerült lefékeznem. (Géza: Köszönöm, hogy annyit hajigáltál dzsúdó edzéseken!) Az ösvény 20 méterre volt felettem. – Élek! – gondoltam, és módszeresen átvizsgáltam magam. Csodával határos (avagy egyenértékű) módon nem tört el – vagy le – semmim. Dioptriás gleccserszemüvegem 5 méterre találtam meg. Rengeteg sebből, horzsolásból véreztem, és fájt a bal térdem. A fal tetején elképedt nepáli népek sopánkodtak. Később megérkezett Konyi is, és érdeklődve vizsgálta, mi a helyzet.

Tara? – Él! Jó 10 méterre alattam, egy hatvanfokos lejtőn álldogált, félrecsúszott nyereggel és igencsak megszeppenve, de sértetlenül!!!

Felnézek az égre, és megköszönöm a csodát.

Porosan-véresen lemászom Tarahoz, és száron kivezetem egy kacskaringós kerülőúton. A nepákliak azt hiszik, kíséretet látnak. Tara viszont végleg megszelídült. Mint a kezes bárány, 30-40 perc alatt beügetünk Perichébe. Hiányozni fog…

A fogadónkban zuhanybódét bérelek, és átvizsgálom magam: csúnyán bevertem a bal térdem, a fejem a halántékomtól 3 centiméterre, sebek a hátamon, alkaromon, kezeimen… De semmi komoly. És a varr, a jobb lábam kisujján nem szakadt fel!

Egy öreg nepáli azt mondja, biztos megmásszuk az Everestet, palack nélkül, azt akarja az Ég, különben most halott lennék.

Konyival megbeszéljük a nap eseményeit, hírt kapunk, hogy a kínaiak felértek, aminek nagyon örülünk – gratulálunk és jó, gyors utat kívánunk nekik haza – majd délutáni álomba szenderedünk.

Klein Dávid

Pepsi Max Everest Expedíció (2008)

Periche, 2008. május 8.

05. 09.

Gyalogos nap

Nekem nincs olyan porcikám, ami ne fájna a tegnapi kaszkadőr-mutatványomtól, de azért vidáman kezdem meg a túránkat az Alaptábor felé. Mintha a feljövetelünk peregne le a szemünk előtt, csak gyorsított lejátszás mellett: két és fél óra alatt Dughlán keresztül Lobuchéba érünk. Itt iszogatunk, pihenünk kicsit, majd egy újabb másfél óra, és Gorak Shep-ben vagyunk. Itt megebédelünk és kinyújtóztatjuk fáradt lábainkat. Már 800 métert emelkedtünk, szintben már csak 2-300 méter az Alaptábor. 15:00-kor jelentünk Budapestnek, majd fél órára rá megérkezünk.

- Otthon, édes otthon... – gondolom, amint sátramat nézegetem, aminek fele a levegőben lóg. végül csak kiolvadt alóla a jég-domb. Holnap sok dolgunk lesz, ha 11-én fel akarunk költözni a 2-es Táborba.

Klein Dávid

Pepsi Max Everest Expedíció (2008)

Everest Alaptábor, 2008. május 9.

05. 10.

Nehéz éjszakám volt. Egyfelől a hosszú távollét miatt a magasságot is megéreztem (az április végéhez képest alacsonyabb szaturációs értékeim is ezt támasztják alá), másfelől sehogy sem tudtam álomba ringatni sajgó testemet a sátor alatt kiolvadt, egyenetlen felszínen. Reggel nyűgösen, kialvatlanul kecmeregtem ki. Fél óra alatt kihajigáltam a cuccaimat, és Konyival leemeltük a sátrat eredeti helyéről. 11-re Kami és a kukta segítségével álltak az új támfalak, és a kőtörmelékkel vízszintesre felszórt dombtetőn megint ott virított a sátram.

Lecsutakoltam magam egy lavór vízben, sós vízbe áztattam a kislábujjamat, a többieket meg bekentem antibiotikus krémmel. Bár a tűző naptól átforrósodott sátorban órákon keresztül kábán, enyhe hőemelkedéssel fetrengek, mégis hiszem, hogy hamar rendbe jövök. Délután fél ötre valóban sokkal jobban érzem magam. Konyi közben antennát szerelt, amit majd a Déli Nyeregbe telepítenek Henryék.

Klein Dávid

Pepsi Max Everest Expedíció (2008)

Everest Alaptábor, 2008. május 10.

05. 11.

Ja, elfelejtettem említeni, hogy tegnap műholdason beszéltünk Lajosékkal (Kollár Lajos, a Magyar Makalu Expedíció vezetője), akik hamarosan végeznek a táborlánc kiépítésével, így az ő csúcstámadásuk 5-6 napon belül várható. Ezúton is jó mászást, jó időt kívánunk nekik! Köszönjük a hívást, és ahogy ígértük, ha a mi táborláncunk is áll majd, mi is telefonálunk.

Ma már sokkal jobban érzem magam, és ezt a szaturációs értékeim is alátámasztják. Pakolászunk, készülődünk a holnapi felmenetelre, miközben odakint egyenletesen havazik.

Klein Dávid

Pepsi Max Everest Expedíció (2008)

Everest Alaptábor, 2008. május 11.