Második kaland: Késleltetett sátorverés a szabadban J

No, már bevégeztük az első húsz etapot és a GPS sem adott ki koordinátákat így, mint „tapasztalt” navigátor kiadtam Csabának az ukászt, hogy befejeztük a napi feladatot és irány a tábor, mert jön a megérdemelt pihi és lazítás. Mondta is egyből, hogy hurrá és akkor leszek szíves megmondani neki, hogy merre van a tábor, hogy bevehessük végre éjszakára magunkat. Itt jött az első gond, nem volt térképünk és mivel a kutya sem közölte velünk a tábor pontos helyét csak vonogattam a vállam tanácstalanul és közben egyre idegesebb lettem, mert bizony közel ’s távol sem volt senki … Jól nézünk ki ha így maradunk, mondtam Csabának, miközben pánikszerűen próbáltam valamiféle megoldást találni. Végül azt találtuk a legjobbnak, ha visszamegyünk az „utolsó” pontig és megvárunk valakit, akivel majd bekocogunk a tábornak kijelölt területre. Ezt tettük. Csodák csodájára ki jött arra következő autónak? Na ki? A fantasztikus 4S Pajeroja, akik mindjárt közölték velünk, hogy örüljünk és használjuk ki azt a pár perces önkényes pihenőt, amit adtunk magunknak, ugyanis még vagy négy etap van hátra… Csabával egymásra néztünk és tudtuk, hogy „the show go on” J … igen vigyorogtunk, mert Csabáék eligazítása után újra fel tudtuk venni a fonalat. Hamar megtaláltuk a kicsi GPS-ben, hogy hol volt a fennakadás és miután ezt tudtuk, már meg is volt a következő pont és a remek kis készülék, mint addig is, tovább is jól végezte a feladatát…

Csaba, miután megadtam neki az irányt újra fénysebességre kapcsolt, és az irányok megadása mellett remekbe szabott ízelítőt kaptam autóversenyzés, illetve egy autó versenyszerű vezetéséből! Szó se róla, roppantul élveztem a helyzetet és a szűk kanyarvételek és késleltetett féktávok közben sem volt bennem, egy fikarcnyi félelem sem.

Délután öt órára értünk be a táborhelyre, mint a fantasztikus 4S tagja, alig volt még autó előttünk a területen. Jól eső tudattal konstatáltuk, hogy rajtunk kívül bent áll kb. hat autó, két motor. Előttünk csak a Focus, mint szgk. Miután ezt szemrevételeztük megakadt a szemünk a sárga, már ismerős autentikus angol emeletes CORONITA buszon. Hopp-hopp hamar meg is ostromoltuk. Gyorsan bevettük a vén jármű-matuzsálemet ugyanis kukk üres volt. Még mindig egyetlen üveg CERVEZA sincs… mekkora egy főtámogatás! Tisztelt sárga busz névadó, a támogatás nem csak abból áll, hogy odateszünk egy nevet, hanem adunk is mellé valamit… ha már egyszer be lett harangozva! Csak jó tanács, mert lehet, hogy máskor, mások már nem kérik majd ezt a fajta „szolgáltatását”.

No, miután mindenki felverte a jurtáját (ha már nomádok a magyar pusztán), persze rajtunk kívül, mert ekkor jött el a pillanat, mikor is Tsabám lazán közölte, hogy biza a sátor az erkélyen maradt. Áááááááá feléledtek bennem világjáró tíz évem rémképei, amikor hajnalonként elgémberedett tagokkal ébredtem egy autóban valahol Európában. Na jó, még egy feladat, amit abszolválni kell (Eszt a Palik monnya minnig és hát autóverseny van)! Ha már mindenki jurtát ver (nem ököllel) lássuk mi leszen, addig én trehányságom jóváteendő szereztem új ser,- és kajajegyeket. Valahová eltettem őket. De úúúgy, hogy az óta sem kerültek elő. A jegypótlásban tanúsított rugalmasságért külön köszönet a SZERVEZŐnek.

Mire visszaértem jegyeinkkel örömet okozva Csabának is, hogy ehet J , már álltak a sátrak és egy igen helyes kis camping feeling kerekedett.

Ha tudnátok… Júúúj de jó, kipróbálhatom? – mondás után magamévá tettem egy kényelmes nyitható tábori széket vagy 10 percre. A Pajero fiúk elővették a sárga flakonos, piros kupakos szúnyogölő arcrakenőst és mielőtt felhangzott volna újra az előző mondatom, már nyújtották is J ! Majd előkaptak, két összecsukott kerek járókához hasonló valamit, ami az est találós kérdése volt! Mi lehet az, ami biztos, hogy meglett férfiak révén nem járóka, és ha leesik, alszol benne? Szóval sátor… Itt egy pillanatra elgondolkodtam rajta, hogy mi még mennyire nem vagyunk felkészülve a Budapest – Bamakó Rallyra… no de majd, hiszen innentől szép a kihívás.

Közben megjött a Mányik Ricsi is Vitarájávál, mint a mezőny egyetlen kerekesszékes résztvevője, Philippe nevű Belgajuhász segítőkutyájával. Neki külön GRATULÁLUNK, hogy teljesítette a nem könnyű verseny első napját! Volt annyi eszem, hogy az üdvözlésekor a székről le nem vettem a szemem, így miután kikutyáztam magam visszatelepedtem még a székbe néhány perc erejéig.

Kirángattak a nyitható székből, hogy kaja van… Megrohamoztuk a néniket, és beszolgáltattuk a jegyeket, Ser és gulyás! Klassz volt. Finom volt. A hosszúnyakú pálinka is, amit valaki osztogatott, mint szponzoráció (nem Coronita) Teli hassal visszamentünk a sátrakhoz, ahol előkerült egy whiskey … ajjjaj kezdtem belemerülni a hideg elleni védekezésbe, amihez hamar hozzájött a 4S Tata teamjének a becherovkája is … ez már kezd alakulni- gondoltam, miközben lehajtottam abból is kettőt érezvén, hogy a dér kezdi belepni a fejem! J

Mivel Csabám a sátor állapotáról érdeklődött intenzíven a telefonján, így őt otthagyván odajárultunk a szeszkiosztó oltárához, ahol hamarosan a Turóczi Gabira akadtam (tudoood, az a srác, amelyik az Északi-sarkon főzött csirkepaprikást), akivel némi csillagvizsgáló barack kíséretében megvitattuk a jövőben rejlő lehetőségeket. A többiek már visszavonulót fújtak.  Már igen jól voltam az eszmecserében. A szesz nem lehet jó a hallásnak, mert egyre hangosabban beszélgettünk, amikor megjelent a Villám Géza, aki közölte, hogy Lev Tolsztoj után én vagyok a kedvenc írója J ! E jóleső bók után Géza eltűnt, mint a Villám… és Gabival is megbeszéltük, hogy ideje lesz nyugovóra térni, mert holnap verseny van. Még átbeszéltünk, még pár dolgot. Elbúcsúzásunk után, még telefonáltam egyet, amire állítólag néhányan ébredezni kezdtek és kértek erre – arra, mire én jegyeztem, hogy „aluggyá má, még nincse reggel” J ! De télleg, holnap nyomulás van tovább… ezek után bevackoltam magam a hálózsákomba.